Budapestre vezettek a külföldiek által irányított embercsempész banda nyomai

2021.07.14. 09:07

Egy Bács-Kiskun Megyében elkapott embercsempész utáni nyomozás Budapestre terelte a nyomozókat, akik a fővárosban felszámoltak egy illegális határátlépéseket szervező bandát – adta hírül a rendőrség portálja.

A police.hu cikkéből kiderül, hogy két héttel ezelőtt lefülelt embercsempészt két arab származású, Budapesten lakó külföldi bízta meg, akik elfogására a megyei nyomozók nagyszabású akciót terveztek. A rajtaütéshez nagy erőket mozgósított a hatóság.

A rendőrök több fővárosi ingatlant átvizsgáltak, ezalatt a harminchat éves gyanúsítottól 3 millió forint készpénzt, nagy értékű mobiltelefont, illetve személygépjárművet foglaltak le. Emellett találtak 8000 eurót, ám kiderült, hogy az jó minőségű hamisítvány.

A banda másik vezetője, egy negyvenkét éves algériai származású férfi, akit néhány házzal távolabb találtak meg a nyomozók. Az ő 

bérleményében kábítószer-gyanús anyagot foglaltak le. A férfi egy saját fényképével ellátott, francia tartózkodási engedéllyel próbálta igazolni magát, ám utóbb ez is hamisnak bizonyult.

A két külföldit embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai esetükben is előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A Kecskemét Járásbíróság a Bajai Járási Ügyészség indítványa alapján elrendelte a kényszerintézkedést mindkettejük esetében.