Judit, Xénia
18 °C
35 °C

Óriási lesz az augusztusi tűzijáték, 40 ezer rakétát lőnek a magasba

2021.07.15. 12:35 Módosítva: 2021.07.15. 12:38

Minden eddiginél nagyobb, gigantikus tűzijátékot rendeznek idén az augusztus 20-i államalapítás ünnepe alkalmából Budapesten, szeretnék ha mindenki a fővárosba jönne – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

Az eddiginél nyolcszor-kilencszer többet, 34 perces tűzijáték alatt több mint 40 ezer rakétát lőnek fel, 14 uszályról, 65 pontról.

A rakétákat mintegy 4,3 kilométer hosszan, a Margit híd és a Petőfi híd között, a Duna mindkét oldaláról lövik majd a magasba – idézi az MTI az MTÜ vezérigazgatóját.

Számos rakparti épületet megvilágítanak fényfestéssel, és 100 drónnal a keresztet is megjelenítik majd. A rendezvényeken több tízezren dolgoznak, ami a válság által sújtott turisztikai, rendezvényszervezői és más ágazatoknak jelentős segítséget, munkalehetőséget jelent

– mondta Guller Zoltán. Kitért arra is, hogy augusztus 18-tól 22-ig folyamatos rendezvényeket szerveznek Budapesten. Mint fogalmazott, augusztus 20. minden magyar ünnepe, Magyarország születésnapja, ehhez méltó ünnepsorozatot terveznek rendezni.

Azt szeretnék, ha ezen a hétvégén mindenki a fővárosba jönne, a szálláshelyek megtelnének, ezzel is segítve a turizmus újraindulását. A kereskedelmi szálláshelyek előfoglaltsága már most 65 százalékkal magasabb erre az időszakra, mint az előző évben

– tette hozzá. A nap programjait ismertetve az MTÜ vezérigazgatója elmondta: reggel, a tisztavatást követően, a köztársasági elnök beszédét hallgathatják meg a hagyományoknak megfelelően.

Reggel 9 órakor a Duna felett közel 45 perces légiparádét rendeznek. A Hősök teréről a magyar történelem kiemelkedő alakjait felvonultató menet indul az Andrássy úton, a legkisebbeket pedig egész nap szabadtéri gyerekprogramokra várják. Számos ismert magyar előadó fellép majd a koncerteken, a Várkert Bazárban Magyar Ízek Utcája lesz, a Tabánban retró buli, és a hagyományok szerint megtartják a Mesterségek Ünnepét is. Kitért arra, hogy a fővárosban a szükséges mértékben lesznek lezárások, amelyek a rakpartokat, a Kossuth teret fogják érinteni.