Nincs szakmai egyetértés a harmadik oltás fajtájáról, de a Pfizer lesz a nyerő

DBZOL20210504023
2021.07.20. 07:01

Orbán Viktor miniszterelnök július 16-án bejelentette, hogy augusztus 1-jétől lehetővé teszik a harmadik oltás felvételét. A vakcina csak négy hónappal a második oltás beadása után kérhető, de az oltó orvosok ettől eltérhetnek. Azt a helyet kell felkeresni, ahol az első két adagot megkapták az emberek, oltási sorrend pedig nincs, az idősek és fiatalok között nem lesz különbség. 

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az Indexnek adott exkluzív interjújában azt mondta, hogy az orvostudomány napi gyakorlatban használ olyan vakcinákat, amelyekből három adagra van szükség. A vakcinák klinikai vizsgálata és engedélyeztetése hagyományosan évekig tartó folyamat, vagyis a harmadik oltással összefüggő klinikai adatokat jelenleg is gyűjtik a szakértők. Hozzátette: Németországban és az Egyesült Királyságban például AstraZenecára is adnak Pfizert, és fordítva. Merkely professzor érthetőnek tartja, hogy a Pfizer gyógyszergyártó cég azt szeretné, ha a harmadik oltás is Pfizer lenne, de ő szakmailag kitart amellett, hogy az mRNS-oltással rendelkezők vektorvakcinát kapjanak, és fordítva. 

Korábban Vereckei Péter, a Pfizer Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, nem értékelték a 3-as fázisú klinikai vizsgálatában a különböző oltóanyagok kombinálását, valamint a vakcina jelenlegi hatósági engedélye nem tartalmazza az oltóanyagok felcserélhetőségét.

A Pfizer és a BioNTech cég július 8-án adott ki egy sajtóközleményt, amelyben ismertették, hogy vakcinájuk harmadik (emlékeztető avagy booster) dózisával végzett folyamatban lévő vizsgálat biztató eredményeket ad: hat hónappal a második dózis után adva az előzőekben megismerttel összhangban álló biztonságossági profilt ad, miközben a vad típussal és a béta-variánssal szemben 5-10-szer nagyobb vírussemlegesítő ellenanyagszintet biztosít, mint ami a két oltás után kialakul. A tíz nappal ezelőtti közleményben azt is hangsúlyozzák: a harmadik oltás delta-variáns elleni hatásának igazolásán jelenleg is dolgoznak. 

Az AstraZeneca és a Szputnyik V esetében a harmadik oltásnak feltétlen másnak kell lennie Karikó Katalin szerint,

 de az mRNS-t tartalmazó vakcinákat, mint a Pfizer és a Moderna, akárhányszor be lehet adni, akármilyen előző vakcina után – hangzott el az RTL Klub Híradóban. Karikó Katalinhoz hasonlóana víruskutatóként bemutatott Rusvai Miklós állatorvos is úgy gondolja, hogy a vektorvakcináknál, tehát az AstraZeneca és a Szputnyik oltásánál kimondottan előnyös lehet, ha a harmadik oltás más típusú. A kínai Sinopharm vakcinával oltottaknak is azt javasolja, hogy harmadiknak más védőoltást kérjenek.

A Metropol
 Kacskovics Imre immunológusprofesszor véleményét kérdezte meg a harmadik oltásról: 

Szükség van az emlékeztető oltásra, mert jön a delta-variáns. Nálunk magasabb átoltottsággal rendelkező országokban is csekélyebb lett a védelem a vírusvariáns ellen.

Az immunológus hangsúlyozta: követni kell a gyártó utasításait, vagy a szakma szabályai szerint kell eljárni, amíg nincsenek klinikai vizsgálatok a témában.

A személyes véleményem szerint a Pfizer vakcináját lehet még egyszer beadatni, valamint a Modernát is. A vektorvakcinákat nem nagyon lehet ismételni, mert ezek ellen kialakulhat a szervezetben immunválasz, ami megakadályozhatja, hogy a vektor célba jusson, és kifejtse hatását. Ezenkívül harmadik körösnek akár a Sinopharmot is fel lehet venni, mert az inaktivált vírussal működik. Az első két adag Sinopharm-oltásnál a legfrissebb vizsgálatok szerint alacsonyabb a védelem a 60 év felettieknél, mert az idős immunrendszer gyengébb, mint a fiatal, úgyhogy ha van elegendő vakcina hozzá, akkor az ő számukra harmadiknak mindenképp az mRNS-es vakcinát ajánlanám  

– tette hozzá.

Az országos oltási munkacsoport vezetője, György István vasárnap Balatonmáriafürdőn beszélt arról, hogy a harmadik oltást négy hónappal a második oltás után javasolják beadatni, azonban háziorvosi ajánlásra korábban is meg lehet kapni. György István hangsúlyozta: elegendő oltóanyag áll rendelkezésre. Ugyanakkor azt nem részletezte, hogy melyik vakcinafajtából mennyi tartalék van az országban.