Egyre többen közlekednek menetiránnyal szemben az autópályákon

2021.07.21. 09:33
Az elmúlt napokban ismét több sofőr is eltévesztette, merre van az arra. Ezzel nemcsak saját magukat, de a többi, M3-as és M0-s autóúton haladó utast is veszélybe sodorták. A megdöbbentő esetekről videófelvétel is készült.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt sérülés július 16-án, pénteken az M0-s autóúton, 17-én, szombat délután pedig az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán döntött úgy ismeretlen okból egy-egy sofőr, hogy nem megfelelő számukra a szabályos menetirány. A közösségi oldalakon megjelent információk szerint az M0-son a sofőr a középső sávban haladva állóra fékezett, majd megfordult az autóút kellős közepén, és úgy haladt tovább. Az M3-ason szembehajtó sofőr pedig legalább 4-5 kilométeren keresztül haladt a forgalommal szemben. Mindezt a kamerák is rögzítették.

Mivel az utóbbi időben több hasonló eset is történt, a társaság nemrég kampányt indított „Tartsd az irányt” címmel.

Mint írják, a legfontosabb, ha eltévesztünk egy kijáratot egy gyorsforgalmi úton, hogy soha ne forduljunk vagy tolassunk vissza! Álljunk meg egy pihenőhelyen, és tekintsük át a lehetséges útvonalat, figyeljük a közúti jelzéseket, útirányjelző táblákat. Az optimális útvonal megtervezéséhez pedig kérhetünk segítséget az Útinformtól is a www.utinform.hu oldalon vagy a 06-1-336-2400 telefonszámon.

Mi történik, ha forgalommal szemben halad valaki?

Amint a Magyar Közút bejelentést kap egy forgalommal szemben haladó járműről, haladéktalanul értesítik a rendőrséget és az illetékes mérnökségünket. Ezzel párhuzamosan figyelmeztető üzenetet írnak ki a változtatható jelzésképű táblákon, és kameráikon folyamatosan nyomon követik a forgalommal szemben haladó járművet. Emellett egyeztetnek a rádiókkal, hogy a közlekedési hírekben értesítsék a közlekedőket. Ha hírt kapunk arról, hogy a közelünkben egy jármű a forgalommal szemben halad, akkor a legfontosabb, hogy 

őrizzük meg a nyugalmunkat, és csökkentsük a sebességet.

Továbbá növeljük a követési távolságot, és lehetőleg soroljunk a külső sávba. Ha időnk engedi, egy benzinkútnál vagy pihenőhelynél várakozhatunk, amíg a veszély elmúlik.