Új süteménnyel köszönthetik Ferenc pápát Budapesten

2021.07.21. 13:48

Új sütemény született a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére. Karl Zsolt cukrászmester pozsonyi tésztába csomagolt gazdag, gyümölcsös töltelékkel készült édessége nyerte a Magyar Cukrász Ipartestület pályázatát − közölte a szervezet.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a zsűri úgy látja, hogy a sütemény jól ötvözte a magyar cukrászhagyományokat a Bibliában is megjelenő alapanyagokkal. A narancsos ízvilág mellett megjelenik a mandula, a füge, a datolya, a szilva, a sárgabarack és a méz is.

A katolikus világesemény tiszteletére a Magyar Cukrász Ipartestület Vojtek Éva ötletgazda kezdeményezésére hirdetett pályázatot. A pályázóknak számos kritérium szerint kellett a süteményüket megtervezniük, az egyik legfőbb ezek közül az volt, hogy a termék jellegzetes, meghatározó ízének kialakításában olyan alapanyagokat használjanak a cukrászok, amelyek a Bibliában is megjelennek. Ügyelniük kellett a szakembereknek arra is, hogy alkotásuk a rendezvény jellege miatt egyenként csomagolható és hűtés nélkül is tárolható legyen.

A 2020 őszéről elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. Magyarország 1938 után másodszor ad majd otthont az eseménynek, melyen Ferenc pápa is részt vesz.