Vencel
15 °C
23 °C

Az iskolában oltják a gyerekeket

2021.07.23. 12:10

A magyar lakosság koronavírus elleni átoltottságát növelni kell, ezért oltási akciót szerveznek a 65 év felettieknek és a 12–15 évesek körében is – nyilatkozta György István pénteken a közmédiának. Az oltási munkacsoport vezetője hozzátette: Magyarország ma járványügyi szempontból az egyik legbiztonságosabb országa Európának. Ez egy pillanatnyi állapot, mivel a magyarok által is kedvelt, turistacélpontnak számító országokból aggasztó hírek érkeznek a különböző vírusvariánsok terjedésével kapcsolatban – tette hozzá.

György István ismertette: már húsz felett van Magyarországon azoknak a száma, akiknél azonosították a koronavírus delta-variánsát, két esetben pedig a gamma-változatot, más néven a brazil mutációt is kimutatták. Beszámolt róla, hogy Magyarországon eddig hárommillióan nem kérték a koronavírus elleni védőoltást, és a 12–15 éves korosztályban is csak 60 ezren vették fel a vakcinát, ami a jogosultak 15 százaléka.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a beoltottság javítása érdekében szervez oltási akciót mindkét korosztálynak az országos oltási munkacsoport: 

az időseket személyesen fogják felkeresni háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemisták, az oltás pedig akár otthon vagy a rendelőben is megtörténhet. 

A 12–15 évesek számára iskolakezdés előtt, vagyis augusztus 30-án és 31-én – fő szabályként – minden iskolában lesz lehetőség a gyerekek beoltására.

Az oltást az iskolaorvos vagy az oltócsoportok végzik.

A szülőknek írásban lesz lehetőségük regisztrálni a gyereket, aki utána ott megkaphatja az oltást, de ehhez szükséges a szülői beleegyező nyilatkozat. Ebbe a korosztályba 394 ezer gyerek tartozik.

György István általánosságban az javasolja, hogy azok, akik külföldi utat terveznek, csak abban az esetben induljanak útnak, ha mind a két oltást megkapták. Hozzátette: a külügyminisztérium konzuli szolgálatának internetes felületét érdemes figyelemmel kísérni, ahol a beutazási feltételek országra lebontva megtalálhatók.