Máté, Mirella
7 °C
17 °C

Gonosz tréfát űztek a mentősökkel

2021.07.23. 11:18

Két mentőhelikoptert és több esetkocsit is indított a miskolci mentésirányítás egy súlyos baleset helyszínére, ahol a bejelentés szerint négy eszméletlen sérült szorult gyors ellátásra. Kiérkezésükkor azonban kiderült, hogy balesetnek se híre, se hamva.

A segélyhívó központban azért nem jöttek rá rögtön a turpisságra, mert a telefonos bejelentő  készségesen válaszolgatott a mentésirányító kérdéseire, és a betegvizsgálati teendőkben is együttműködőnek tűnt. 

Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán számolt be a meglehetősen sokba kerülő beugratásról. Hozzátették, hogy minden szükséges lépést megtesznek a tréfamester előkerítésére. A mentőhelikopterek bevetése ugyanis milliós összeg lehet, nem beszélve arról, hogy az álbejelentések adott esetben tényleges balesettől vonhatják el a segítségnyújtó kapacitást.

Aznap például nem sokkal korábban egy autóbusz karambolozott  a 3-as főúton Aszaló határában. A vele ütköző autó vezetője meghalt,  a menetrend szerinti járaton pedig hét sérült is volt. Ha ez az eset egy időben történt volna a másik bejelentéssel, lehet, hogy éppen ők nem jutottak volna időben az életmentő segítséghez.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport