Bosszúból lopott fülhallgatót a tiszaföldvári nő

2021.07.24. 14:03

A rendőrségen gyanúsítottként hallgatták ki azt a tiszaföldvári nőt, aki a gyanú szerint egy szolnoki üzletben először kibontott a dobozából egy fülhallgatót, majd az airpods-ot eltette, a tokot pedig az üzletben elrejtette, végül fizetés nélkül távozott.

A rendőrök a rendelkezésre álló kamerafelvételek alapján, illetve a személy ismeretének köszönhetően rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A police.hu közlése szerint a nyomozók egy tiszaföldvári nőt állítottak elő a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként ki is hallgatták.

A 37 éves asszony korábbi konfliktusát próbálhatta ezen a módon rendezni, mert tettét azzal indokolta, hogy – egy általa vélt sérelem miatt – bosszút akart állni az eladón.

A nyomozók az eltulajdonított fülhallgatót a nőnél, az airpods tokot pedig az üzletben elrejtve megtalálták.