Simon, Szimonetta
-1 °C
15 °C

Nem tartott sokáig a Pegasus-ügyben összehívott nemzetbiztonsági bizottság ülése

DSZZS20170523104
2021.07.26. 10:12 Módosítva: 2021.07.26. 11:44
Öt kérdésre várt volna választ Pegasus-ügyben a hatpárti ellenzék, de a nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti tagjai – korábbi álláspontjukhoz híven – nem mentek el az összehívott zárt ülésre, pedig Pintér Sándor belügyminiszter is megjelent. Így azonban érdemi tájékoztatást nem kaphattak az ülésen részt vevő ellenzéki bizottsági tagok, a bizottság határozatképtelen volt.

A nemzetbiztonsági bizottság tagjai: Stummer János elnök (Jobbik), Halász János alelnök (Fidesz), Hubay György (Fidesz), Lezsák Sándor (Fidesz), Móring József Attila (KDNP), Molnár Zsolt (MSZP), Ungár Péter (LMP).

Ez egy beismerő vallomás a részükről

– jelentette ki Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke az Indexnek azzal kapcsolatban, hogy a kormánypárti bizottsági tagok nem jelentek meg az összehívott ülésen.

A bizottsági elnök szerint az elmúlt egy hétben a Fidesz két dolgot csinált. Egyrészt lépten-nyomon arról beszélt, hogy nincs is Pegasus-ügy, ez egy hangulatkeltés, és csak a baloldali sajtó és baloldali politikusok gerjesztik. Másrészt minden lehetséges eszközt megragadtak ahhoz, hogy a politikai felelősségre vonást megpróbálják elkerülni.

Megakasztották a parlamenti vizsgálóbizottság összehívását, illetve most elszabotálták a nemzetbiztonsági bizottságnak az ülését

– tette hozzá Stummer János.

Arról is beszámolt az Indexnek, hogy Molnár Zsolttal és Ungár Péterrel úgy döntöttek, kiterjesztenek egy komoly belső ellenőrzést a nemzetbiztonsági bizottság iratanyagában. Erről Pintér Sándort is tájékoztatták, aki ezt tudomásul vette.

A mostani és az előző ciklus összes iratanyagát, közbeszerzési mentesítő kérelmét, illetve az azokra született beszámolókat tüzetesen, valamint részletesen át fogják tekinteni. Mindezt azért, hogy megtudják, volt-e beszerzése a Pegasus nevű kémprogramnak. Ha igen, akkor a másik fontos kérdés, hogy ezt az eszközt kik, mire, hogyan, mikor, milyen engedéllyel használták fel.

Az az ügynek a közepe, hogy történt-e jogosulatlanul, politikai alapon bármely magyar állampolgárnak megfigyelése, akárki részéről

– fogalmazott Stummer János.

Azt is elmondta: Molnár Zsolttal és Ungár Péterrel számolnak azzal, hogy a következő hónapokban a 2022-es választásokig, amikor csak lehet, és amikor csak a kormányzat számára egy kínos ügy merül fel, akkor a kormánypárti bizottsági tagok nem fognak részt venni az üléseken, és „valószínűleg bűvészkedni fognak”.

Stummer János ugyanakkor hangsúlyozta: azt nem csinálhatják meg, hogy a következő 8 hónapban egy ülésre sem mennek el. Arra is kitért, hogy a honvédelmi minisztert, a külügyminisztert és a belügyminisztert (akik a különböző szolgálatok működését ellenőrzik, biztosítják) évente egyszer meg kell hallgatnia a bizottságnak.

Nekik ebben a naptári évben még legalább egy alkalommal meg kell jelenniük a bizottság előtt, továbbá minden szolgálatnak félévente beszámolási kötelezettsége van. Stummer János közölte:

a nemzetbiztonsági bizottság következő rendes ülésén a parlamenti ülésszak megnyitásának napján elő fogják terjeszteni a nemzetbiztonsági szakszolgálatnak az éves beszámolójának a kérdését is, és ez egy olyan alkalom lesz, amikor fel tudják tenni a kérdéseiket Pegasus-ügyben.

A határozatképtelen bizottsági ülés után Stummer János, Molnár Zsolt és Ungár Péter közös sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentették, hogy átfogó belső ellenőrzést kezdeményeznek.

Pénteken a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd  közös közleményében  szólított fel a kormánypárti bizottsági tagokat, hogy ne akadályozzák az igazság kiderülését az úgynevezett lehallgatási botrány ügyében, és menjenek el a nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülésére. Ha ennek nem tesznek eleget, akkor azt beismerő vallomásnak értékelik, és ennek nyomán kell vállalniuk a felelősséget – tették hozzá.

A hatpárti ellenzék az alábbi kérdésekre várt választ:

  1. Megvásárolta, illetve használta-e valamelyik hazai szakszolgálat a Pegasus nevű megfigyelőprogramot?
  2. Adott-e engedélyt az Orbán-kormány jelenlegi igazságügyi minisztere vagy valamelyik hivatali elődje újságírókkal, ellenzéki politikusokkal szembeni titkos információgyűjtésre?
  3. Adott-e engedélyt Varga Judit beosztottja, Völner Pál parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes újságírókkal, ellenzéki politikusokkal szemben történő titkos információgyűjtésre?
  4. Tudott-e Orbán Viktor arról, hogy független újságírókat, ellenzéki politikusokat, üzletembereket és ügyvédeket hallgattak le az elmúlt években Magyarországon?
  5. Jelenleg is tartanak-e a lehallgatások?

Előzőleg Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke is levelet küldött a bizottság fideszes alelnökének, Halász Jánosnak, akit emlékeztetett rá, hogy Pintér Sándor belügyminiszter, illetve Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is „pozitívan nyilatkozott a nemzetbiztonsági bizottság ülésén való személyes részvételüket illetően”.

Pintér Sándor a Pegasus-üggyel kapcsolatban a napokban közölte: 2010 óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak. Azt is hozzátette: kész válaszolni konkrét kérdésekre a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén.

Az LMP-s Hohn Krisztina és Ungár Péter írásbeli kérdésére válaszul arról tájékoztatott: „A Belügyminisztérium a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy – eddig ismeretlen szervezet által – nemzetközileg gerjesztett botrányt feltételez, melynek középpontjában nem Magyarország titkosszolgálatai állnak.”

Miután a Pegasus-ügy magyar szálait ismertető Direkt36 oknyomozó portál egy újabb cikkében azt állította, hogy a Süli János tárca nélküli miniszterrel konfliktusba került Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár is, mint lehetséges célpont, érintett a Pegasus-ügyben, Stummer Jánostól előbbi is meghívót kapott a nemzetbiztonsági bizottság ülésére. Nemrégiben az Indexnek azt nyilatkozta: az az érzése, hogy a Pegasus-ügy a magyar Watergate-botránnyá nemesül.

A Fidesz-frakció már a botrány kirobbanása után jelezte, hogy szerintük nem indokolt a bizottság összehívása. Vasárnap az ATV arról számolt be, hogy a Fidesz levélben is megerősítette: egészen biztosan nem vesz részt kormánypárti képviselő a hétfői ülésen. Az ATV Híradójának úgy fogalmaztak: azért hívják össze alaptalanul a nemzetbiztonsági bizottság ülését a baloldali politikusok, mert túl sok filmet néznek.

A Momentum hétfő este hat órára tüntetést hirdetett a Pegasus-ügy miatt, a Terror Háza Múzeum Andrássy úti épülete elé várják a demonstrálókat.

(Borítókép: Zárt ülés feliratú tábla az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága ülésének helyet adó tanácsterem ajtaján az Országgyűlés Irodaházában 2017. május 23-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)