Őrjöngő testvérpár rendezett ámokfutást az iskolai fogadóórán

2021.07.27. 18:29

A Balassagyarmati Járási Ügyészség börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal a 32 és 29 éves romhányi nővel szemben, akik az ottani általános iskolában rendszeresen sértegették, fenyegették a pedagógusokat, valamint a gyermekvédelmi szolgálat munkatársát.

A két nő 2020 februárjában az iskola udvarán tartott napközis foglalkozás közben, a gyermekek jelenlétében kiabálva szidalmazta a foglalkozást tartó pedagógust.

A hangoskodásra az igazgató és helyettese is az udvarra sietett, ekkor a testvérpár őket kezdte szidalmazni és fenyegetni. A foglalkozást ilyen körülmények között a tanító nem tudta folytatni, a gyermekeket az épületbe kellett kísérnie.

A nők unokaöccse is az iskolába járt, akinek osztályfőnöke 2020 szeptemberében azzal hívta fel a kisfiú édesanyját, hogy menjen a gyermekért annak viselkedési problémái miatt. A fiúért nem az anya, hanem 32 éves nagynénje ment, aki az osztályfőnököt sértegetni kezdte, szakmai hozzáértését kétségbe vonta, majd a távozó tanárt meg is fenyegette.

Ekkor is az igazgató és annak helyettese lépett közbe, a nő velük is folytatta a kiabálást, őket is sértegette és fenyegette. A nő viselkedése miatt a gyermekek tanóráját megkezdeni nem lehetett.

2021 januárjában 

a kisfiú nagyanyját hívták be a pedagógusok fogadóórára. Ezen megjelent a 29 éves nő és felrótta sérelmeit az egybegyűlteknek, majd idősebb testvére rontott be a terembe, aki kiabálni és szidalmazni kezdte a pedagógusokat. Miután ő is távozott, a két nő egyszerre tért vissza, ekkor már életveszélyes fenyegetéseket vágtak a tanárok fejéhez, ezzel teljesen ellehetetlenítve a fogadóóra megtartását.

A két nő unokaöccse miatt a gyermekjóléti szolgálat is eljárást folytatott. Az idősebb nő ezt úgy próbálta megakadályozni, hogy 2021 februárjában felhívta az illetékes családsegítőt, majd megfenyegette azzal, hogy kitapossa a belét, nyilvánvalóvá téve, hogy pontosan tudja hol él a szakember, illetve hova jár iskolába a gyermeke.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a nőkkel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat, vádiratában börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a bíróság a két nővel szemben a korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztések végrehajtását is rendelje el.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság hoz döntést – tudósít a Magyar Ügyészség.