Szabálytalanul zárták le, nem lenne szabad belépőt szedni a legújabb budai strandon

2021.07.27. 18:13

A Momentum szerint szabálytalanul zárta le a Sho Beach üzemeltetője a Lágymányosi-öböl egy részét. Belépőt sem szedhettek volna a strand vendégeitől az érvényes szerződések és szabályozás szerint.

Orosz Anna, Újbuda alpolgármestere, momentumos politikus arról beszélt sajtótájékoztatóján, hogy a beruházó korábban írásban állapodott meg a kerülettel és a fővárossal is, hogy nem korlátozhatják a Dunához való hozzáférést, ehhez képest nagyjából négyezer forintba kerül egy jegy a Sho Beachre. A politikus kiemelte, a strandot ingyenessé kell tenni, mert a jelenlegi rendszer – a Lágymányosi-öböl lezárása és fizetőssé tétele – sérti a kerületi építési szabályzatot.

A fizetős strand létrehozása ezek mellett sérti a településrendezési szerződést is, amely a Buda-part fejlesztője és a XI. kerületi önkormányzat között jött létre még 2016-ban. Ez alapján ugyanis a beruházó kötelezettséget vállalt arra, hogy a strand területét is térítésmentesen használhatják az emberek.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy a Sho Beachet július 3-án nyitották meg. 



  • Tippek
  • Bankszámla