Áron alul játszotta volna ki szerelmének az irodaházat a felszámolóbiztos

2021.07.29. 15:54

Egymilliárd forintot meghaladó értékű irodaházat akarta kijátszani 160 millió forintért a felszámolás alatt, a vád szerint. A Fővárosi Főügyészség két nővel és egy férfival szemben szabadságvesztés büntetést indítványoz.

A vádirat szerint egy 46 éves nő 2016-ban felszámolóbiztosként járt el egy cég felszámolásánál.

A társaság tulajdonát képezte egy budapesti telek és a rajta lévő irodaház. A nő, a vele szerelmi kapcsolatban álló 49 éves férfival együtt elhatározta, hogy áron alul megszerzik az ingatlant.

Azt tervezték, hogy a felszámolóbiztos az irodaházat piaci érték alatt értékesíti egy másik cégnek, amelyet egy 40 éves nő képviselt formailag, valójában azonban a 49 éves férfi irányított.

A felszámolóbiztos nő ugyan pályázatot írt ki, azonban az információkat elsődlegesen a férfival osztotta meg, illetve az ingatlan megtekintésére csak egy napon jelölt ki egy négyórás időtartamot.

A férfi által irányított cég végül eredményesen pályázott egy szándékosan eltúlzott ajánlattal, azonban a vételárat nem tudta és nem is akarta megfizetni. Színlelt adásvétellel és más jognyilatkozat csalárd jellegű megtételével – amellyel a formálisan eljáró 40 éves nő is tisztában volt – a vádlottak elérték, hogy a föld és a rajta álló épület tulajdonjoga elváljon, így a férfi által irányított cég a második körben csak az épületre pályázott.

A vádlottak célja az volt, hogy a több mint egymilliárd forint értékű irodaházat 160 millió forintért ,,játsszák ki”.

Az ügylet végül meghiúsult, mert a 46 éves nő helyett más felszámolóbiztoshoz került az ingatlan értékesítése.

A terv lelepleződött, a három résztvevő ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei folytattak le eredményes nyomozást.

A Fővárosi Főügyészség a három terhelt ellen – a 49 éves férfival és a 46 éves nővel szemben mint bűnsegédek ellen – színlelt vagyoncsökkentéssel elkövetett, minősített eseti csődbűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez. Az ügyészség – beismerés hiányában – végrehajtandó börtönbüntetés, pénzbüntetés – a 40 éves nő esetében cégvezetéstől eltiltás – és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt    írja aMagyar Ügyészség.