Zsófia
17 °C
21 °C

Letelepíti a digitális nomádokat a kormány

2021.07.30. 12:32

A kormány egyetért a földrajzilag nem kötött, fejlett technológiai megoldással dolgozó, rugalmas külföldi munkavállalók Magyarország területén történő foglalkoztatását megkönnyítő be- és kiutazási, valamint tartózkodási joguk gyakorlásával összefüggő szabályozás kialakításával − olvasható a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározatban.

A globálisan keresett, magasan képzett szakemberek magyarországi letelepedéséről és utazásuk könnyítéséről Pintér Sándor belügyminiszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter készít elő törvényjavaslatot.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által kiadott határozat szerint a javaslat kidolgozására szeptember 30-ig kaptak időt a miniszterek.

Korábban Szijjártó Péter szólalt meg a témában. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: kedvező feltételeket ajánlanak a digitális nomádok, vagyis a globálisan keresett, magasan képzett szakemberek magyarországi letelepedéséhez. Szerinte ugyanis a globális innovációs versenyben az egyik legfontosabb szempont, hogy egy országban hány szabadalmat jegyeztetnek be, amihez szükség van a szakemberekre.