Hajdú Péter: Eleinte eléggé megijedtem

2021.08.01. 21:29

A hangom kissé nazális és hasmenésem volt, szagokat, ízeket sem érzek, talán csak a nagyon savanyút, ezért néha eszem egy kis citromot vagy meggyet, hogy ízleljek legalább valamit – mondta a Blikknek Hajdú Péter, aki vasárnap a közösségi oldalán is megmutatta, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje.

„Tényleg olyan az egész, mint egy nátha, de azért az is megnyugtató, hogy láttam Eszter tüneteit, aki a teszt eredményei alapján korábban fertőződött meg. Ő jól volt, így én is nyugodtabb voltam” – fűzte hozzá a LifeTV vezérigazgatója, aki a lapnak arról is beszélt, hogy kedd óta szerelmével házi karanténban vannak, és szerencsére egyikük sem esett ágynak.

Egy jó hipochonder, mint én, ilyenkor mire gondol? Arra, hogy biztosan én leszek a kivétel, akinél majd jelentkeznek a súlyos tünetek, így eleinte elég ijedt voltam 

– fogalmazott, és elmondta azt is, hogyan jöttek rá, hogy valami nincs rendben. „Először Eszter lett rosszul, elkezdett fájni a feje és a hasa, de erről még az orvosunk sem sejtette, hogy koronavírus, ám amikor eltűntek az ízek, bejelentkezett PCR-tesztre és mivel egy háztartásban élünk, ezért nekem is kellett” – részletezte, és elmondta azt is, hogy kicsit aggódnak, mert egy barátjának a 17 éves fia negyven fokos lázzal fekszik otthon és nagyon rosszul van.

„Persze, hogy ilyenkor az ember belegondol, ez is megtörténhet vele” – fogalmazott. Korábban az Index is beszámolt róla, hogy Hajdú Péter és kedvese Cipruson kapta el a koronavírus fertőzőbb változatát.