Indul a roham, főleg a sinopharmosok akarnak harmadik oltást

D KOM20210602009
2021.08.01. 08:02
Európában elsőként Magyarország engedélyezte a koronavírus elleni harmadik védőoltást. A jelentkezés néhány napja indult el, az oltások felvételére mától van lehetőség. Az elmúlt hetekben számtalan hír jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a Sinopharm-vakcina hatékonysága megkérdőjelezhető. A lapunknak nyilatkozó háziorvos szerint ennek megfelelően nem meglepő, hogy főként azok jelentkeztek harmadik oltásra, akik korábban kínai oltóanyagot kaptak. Nekik most elsősorban mRNS-vakcinákat javasolnak.

Orbán Viktor két héttel ezelőtt jelentette be, hogy augusztus 1-től minden 18 év feletti állampolgár felveheti a koronavírus elleni harmadik védőoltást, függetlenül attól, hogy korábban ki milyen vakcinát kapott. A jelentkezés már csütörtökön elindult az eeszt.gov.hu oldalán, tajszám és születési dátum megadásával azok foglalhatnak időpontot, akik

  • elmúltak 18 évesek,
  • akiknél legalább 4 hónap telt el a második oltástól számítva,
  • és aki mindkét oltását Magyarországon kapta.

Mindenkinek azt a helyet kell felkeresni, ahol az első két adagot megkapta. Oltási sorrend nincs, az idősek és fiatalok között nem tesznek különbséget. Ugyanúgy, mint az első kettő, a harmadik oltás is önkéntes és ingyenes. Az orvos dönt arról, hogy melyik vakcinát adja be harmadikként.

A héten megjelent az arra vonatkozó protokoll is, hogy melyik vakcina melyik oltóanyaggal kombinálható. A szakmai ajánlás szerint aki első két oltásnak vektorvakcinát kapott, az elölt vírust tartalmazó vagy mRNS-vakcinát kaphat emlékeztetőül, és fordítva. Erőteljesebb immunválasz várható ugyanis attól, ha egy más hatásmechanizmussal működő vakcinát adnak emlékeztető oltásnak. Az is lehetséges ugyanakkor, hogy kontraindikáció esetén valaki ugyanazt az oltást kapja harmadikként, mint amilyennel az alapimmunizálása történt.

Ennek megfelelően a következő vakcinákat lehet beadni harmadikként:

  • AstraZeneca (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, AstraZeneca
  • Janssen (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, Janssen
  • Moderna (mRNS): Sinopharm, Janssen, AstraZeneca, Moderna
  • Pfizer (mRNS): Sinopharm, Janssen, AstraZeneca, Pfizer
  • Sinopharm (inaktivált): Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Sinopharm
  • Szputnyik V (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, Szputnyik

Egy háziorvos arról számolt be lapunknak, hogy meglepően nagy az érdeklődés a harmadik oltás iránt, mint mondja, már jelentős listájuk van arra vonatkozóan, hogy kiket várnak a következő napokban.

Egy-két páciens kivételével hozzánk kizárólag olyan, hatvan év feletti páciensek jelentkeztek, akiket korábban Sinopharmmal oltottak. Ez egyértelműen arra utal, hogy ők érzik a leginkább veszélyben magukat

– jelentette ki az Indexnek a háziorvos.

Mint ismert, az elmúlt hetekben több helyen is górcső alá vették az oltóanyagok hatékonyságát. A Semmelweis Egyetem kutatási eredményeiből kiderült, 1195 jelentkezőnél az esetek 88 százalékában a vakcinák hatásosnak bizonyultak.

Ezzel szemben a Fővárosi Önkormányzat ingyenes antitestmérése azt az eredményt hozta, hogy a

Sinopharmmal oltott hatvan év felettiek negyedénél nem elégséges az antitestszint.

Emellett a kínai vakcina esetében azok közül is sokan negatív tapasztalatokról számoltak be, akik magánúton nézették meg az ellenanyagszintjüket.

Bár az orvosok most szabadon dönthetnek arról, hogy két dózis Sinopharm után Pfizert, Modernát, AstraZenecát, Janssent vagy esetleg Sinopharmot adnak be harmadikként, az Index által megkérdezett háziorvos azt mondta, hogy ez esetben mindenképpen az mRNS-vakcinákat részesítik előnyben.

Harmadik oltásként feltétlenül Pfizert vagy Modernát adunk azoknak a hatvan év feletti pácienseknek, akik korábban Sinopharmot kaptak. Már megrendeltük az oltóanyagokat, ám mivel azokat csak egy bizonyos ideig tárolhatjuk, komoly logisztikát igényel, hogy kit mikor hívjunk be. Alapvetően a jelentkezési sorrendhez igazodunk

– mondta a budapesti háziorvos. Hozzátette: az elmúlt hetekben végre szusszanhattunk egy kicsit, a feladatok mennyisége visszaállt a koronavírus előtt megszokotthoz, de most újabb kihívás elé nézünk.

Hiába erőltetjük

Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról is beszélt, hogy a még be nem oltott időseket személyesen kell felkeresniük a háziorvosoknak, rezidenseknek annak érdekében, hogy meggyőzzék őket az oltás fontosságáról. A szakemberek szerint azonban a páciensek döntését tudomásul kell venni.

Fontos a harmadik oltás, de még fontosabb, hogy mindenki megkapja legalább az első két oltást. 

Ugyanakkor azt gondolom, hogy aki eddig nem élt a lehetőséggel, az ezt szilárd meggyőződésből tette, és a mi kérésünkre sem fogja megváltoztatni a véleményét, hiába erőltetjük.

Mindenesetre megpróbáljuk, elektronikusan vagy postai úton küldünk levelet az érintetteknek, akiktől választ várunk. Amennyiben továbbra sem szeretnék beoltatni magukat, mi ezt elfogadjuk, döntésüket tiszteletben tartjuk – mondta a háziorvos.

Hazánkban már több mint 5,6 millióan vették fel az első oltást, közel ugyanennyien a másodikat is megkapták. A Pulzus Kutató és a Napi.hu közös, reprezentatív felméréséből ugyanakkor nemrég kiderült, hogy a magyarok 31 százaléka továbbra sem szeretné beoltatni magát. A megkérdezettek 19-20 százaléka viszont, amint lehet, vagy még az idén a harmadik oltást is felvenné.

A gyerekeknek két oltás után is hihetetlenül jó az immunitása

Több szülő is érdeklődött lapunknál azzal kapcsolatban, hogy a gyerekek miért nem kaphatnak harmadik védőoltást. Bense Tamás gyermekgyógyász, háziorvos kérdésünkre elmondta, hogy a 12–18 éveseknek most első körben az a legfontosabb, hogy az első két oltást megkapják, számukra ezen túl újabb oltás nem indokolt.

A gyerekeknek már az első dózisok után hihetetlenül jó az immunitása, esetükben elég lesz a gyártói előírásra hagyatkozni. A cégek folyamatosan figyelik a vakcinák hatékonyságát, hogy azok meddig védenek, és ez alapján előírják, hogy mikor kell az oltást megismételni. Ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy a iskolakezdésre legalább a gyerekek 85 százaléka védetté váljon

– mondta Bense Tamás, aki szerint néhány hónapon belül a még kisebbek is kaphatnak oltást, több gyártó is előrehaladott vizsgálatokat folytat a csecsemők, az ovisok és a kisiskolások immunizálására vonatkozóan.

A háziorvos arról is beszélt, hogy elsősorban kinek lehet fontos a harmadik oltás.

Főként időseknek, krónikus betegeknek, azon belül is azoknak, akiknek szív-, tüdő- vagy anyagcsere-problémáik vannak. Hatvan év felett korábbi vakcinától függetlenül, ellenanyagszint-mérés nélkül is ajánlom az újabb oltást” – tette hozzá.

A harmadik oltáshoz is kell hozzájáruló nyilatkozat

kormányzati tájékoztató portál a napokban hívta fel a figyelmet, hogy ahogy korábban, úgy most is hozzájárulási nyilatkozatot kell kitölteni, a gyorsaság kedvéért ezt érdemes már előre kinyomtatni és magunkkal vinni. Emellett az kérik, hogy a lefoglalt időpontra mindenki pontosan érkezzen, és készítse elő a tajkártyáját, a személyi igazolványát, az előző oltásainak igazolását, valamint lehetőség szerint a kinyomtatott visszaigazolást az időpontfoglalásról. A harmadik oltás beadásának ténye a védettséget igazoló mobilalkalmazásban is látható lesz, mind a magyar védettségi igazolvány, mind pedig az EU-s Covid-igazolás esetében.

(Borítókép: Egy férfi megkapja a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának második adagját az egri Markhot Ferenc Kórházban kialakított oltóponton 2021. június 2-án. Fotó: Komka Péter / MTI)