Hajnal Gabriella: Nincs szó a tanárképzés lebutításáról

2021.08.02. 09:34

A járvány miatt nem volt a pedagógusok körében számottevő pályaelhagyás. A kis létszámú intézményekben azonban, ahol a tanárok csoportbontásban dolgoznak, a tanulószám arányában egyre több oktatóra van szükség - erről Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) vezetője beszélt a Magyar nemzetnek adott interjújában

Az ellenzéki sajtóban gyakran megjelenő tanárhiány kérdésére reflektálva azt mondta:

hiába írják le az üres álláshelyekre hivatkozva, hogy szerintük kétezernél is több helyen hiányzik a kémiatanár, ez az adat nem fedi a valóságot, mivel egyszerűen nem kell minden iskolába külön kémiatanár. Különösen az alacsony diáklétszámú intézmények esetében igaz ez, ahol évfolyamonként egy-egy osztály van csak, és így négy-öt iskola tudja párhuzamosan megadni egyetlen kémiatanárnak a teljes álláshoz szükséges óraszámot.

A tanárképzés megújításának néhány részletéről is beszélt a lapnak. Szavai szerint 650-700 olyan hallgatóval számolhatnak, akik a Klebelsberg képzési ösztöndíj program résztvevőiként most végeznek majd az egyetemen, és hamarosan el is helyezkednek. A természettudományos szakokon tanuló Klebelsberg-ösztöndíjasok közül például sokan már akkor „elkeltek”, amikor a diplomájukat még kézhez sem kapták. Örömre ad okot, hogy az ösztöndíjasok között ott vannak, – és nem is kevesen – a tanító és a gyógypedagógia szakosok is. A KLIK számára az egyik legfontosabb cél az iskolák szakos ellátottságának biztosítása.

A Magyar Rektori Konferencia szakértők bevonásával már elkészítette a tanárképzés új képzési és kimeneti követelményrendszerét, mely igazodik a Nemzeti alaptantervhez, és az emelt szintű érettségi anyagán jelentősen túlmutató szaktárgyi ismeretet biztosít. 

Szó sincs tehát a tanárképzés "lebutításáról".

Arra törekszenek, hogy gyakorlatiasabb legyen a képzés, ezért a hallgatók már az első évtől kezdve kötelezően kint lesznek terepen a különféle típusú és profilú iskolákban.

Az előzetes elképzelések szerint 2022 szeptemberében indulhat a  pedagógusképzés  az új követelményrendszer alapján .