Eltiltották és betépett, mégis volán mögé ült

2021.08.09. 22:39

Elfogták a szekszárdi rendőrök azt a 31 éves nagydorogi férfit, aki valószínűleg bódult állapotban, eltiltás hatálya alatt vezetett – közölte a rendőrség. Vasárnap a késő délelőtti órákban több bejelentés is érkezett a rendőrségre arról, hogy a 63-os főúton Szedres irányába egy furgon az egyik útpadkától a másikig áthajtva közlekedik, amivel veszélyezteti az előtte, valamint a mögötte és vele szemben közlekedőket.

A bejelentés után a rendőrök megkezdték az autó felkutatását. A gépkocsi vezetőjét végül Szedresen megállították, ám az egyenruhások képtelenek voltak vele beszélni. A férfi ugyanis nem volt kommunikációra alkalmas állapotban.

A sofőrt később előállították, ruházatának átvizsgálásakor pedig kábítószergyanús anyagot találtak nála, amit le is foglaltak. Az adatok ellenőrzésekor megállapították, hogy a 31 éves nagydorogi férfit korábban jogerősen eltiltották a vezetéstől, ezért nincs jogosítványa.

A sofőrt ezután feljelentették a bódult állapot, kábítószerbirtoklás és járművezetés eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt.