A DK szerint a kormány hibázott, a Fidesz szerint „Gyurcsány főpolgármestere”

2021.08.10. 16:39

A pandémia idején a kormány elhibázta a járványkezelést – jelentette ki Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje keddi sajtótájékoztatóján. A Fidesz közleményben reagált: gyomorforgató, amit az oltásellenes Gyurcsányék művelnek.

Dobrev Klára hangsúlyozta, hogy egy internetes portál kiperelte a kormánytól azokat az adatokat, amelyek alapján bebizonyosodott, hogy 2020. novemberében és decemberében „kétszer annyian haltak meg, mint az azonos időszakban egy évvel korábban”.

Kétszer annyi nyugdíjas korú honfitársunk hunyt el azért, mert a kormány nem volt hajlandó figyelembe venni a járványkezelés legelemibb szakmai szabályait sem. A DK hiába kérte, hogy a nyugdíjasok legalább egyszeri, ötvenezer forintos támogatást kapjanak, süket fülekre találtunk

–  fogalmazott az EP-képviselő. Kiemelte, hogy az elhunytak túlnyomó többsége azok közül került ki, akiknek a jövedelme, a nyugdíja a 150 ezer forintot sem érte el. Végül hozzátette, pontosan tudni fogják és nyilvánosságra hozzák, hogy a jelenlegi döntéshozók „hol rontották el” a válságkezelést, hogy hány embernek kellett feleslegesen meghalnia.

A Fidesz néhány órával később reagált Dobrev Klára nyilatkozatára; a párt közleményét az MTI tette közzé. 

Gyomorforgató és álságos, hogy azok a Gyurcsányék beszélnek, akik pusztán hatalmi érdekből oltásellenes kampányt folytattak, hogy elbizonytalanítsák az időseket az oltással kapcsolatban és minden a járvány megfékezését célzó intézkedést támadtak. A legtöbb idős ember a Fővárosi Önkormányzat Pesti úti idősotthonában hunyt el, amelyért Gyurcsány főpolgármestere és főpolgármester-helyettese felel

– áll a Fidesz közleményében, amelyben hozzátették: Magyarország az első az oltási versenyben, ahol az elsők között oltották be az időseket, sőt a magyar nyugdíjasok az elsők Európában, akik már a harmadik oltást is felvehetik.