Orbán Viktor késett, több százezres bírsággal sújthatják

2021.08.10. 12:26

Hónapokig várt Szájer József menesztésével a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány (NGYSZA) kuratóriumából Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök – hívja fel a figyelmet a Magyar Narancs. A brüsszeli szexbotrányba belebukott politikus még március 1-jén mondott le a kuratóriumi tagságáról, de Orbán Viktor és Kövér László az alapítvány vezetőiként hivatalosan csak június 11-én kezdeményeztek változást.

Ez pénzbírságot vonhat maga után, a változásbejegyzési határidő túllépésekor a bíróság tíz- és kilencszázezer forint közötti büntetést szabhat ki. 

Szájer József törlése elsőre nem ment át a civil szervezetek nyilvántartásába. A bíróság hiánypótlásra szólította fel az alapítványt, ennek eleget is tett, így viszont Szájer József március 1-jei lemondása és a június 11-i alapítói határozat között hatvannál több nap telt el. Helyét Mozsár István mérnök-üzletember kapta a kuratóriumban.

Szájer József tavaly november 29-én mondott le az EP-képviselői tisztségéről, két nappal azután, hogy részt vett egy brüsszeli melegorgián, és az ereszcsatornán próbált meg elmenekülni, amikor jöttek a rendőrök a koronavírus-járvány elleni korlátozások megszegése miatt. A politikusnál drogot is találtak. Később kilépett a Fideszből, és összes hivatalos tisztségéről is lemondott.