Kásler Miklós: 2022 januárjáig 72 százalékkal emelkednek a szakdolgozói alapbérek

2021.08.11. 19:43

Megköszönte az egészségügyi dolgozók és szakdolgozók munkáját Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter, aki utóbbiak helytállását külön is méltatta közösségi oldalára feltöltött videójában. 

2019. július 1-től 8 százalékkal emelkedtek a szakdolgozói bérek, ezzel egy időben a területi– és iskolavédőnők is bekerültek a szakdolgozói bértábla alá, így utóbbiak is részesülnek a béremelésből – mondta Kásler Miklós.

A miniszter elmondta, hogy 2020-ban kétszer is emelkedett az egészségügyi szakdolgozók alapbére. 2020 január 1-től érvényes a 14%-os, míg november 1-től a 20%-os alapbéremelés. 

Kásler Miklós megjegyezte, hogy az ápolói béremelésre a kormány 143 milliárd forintot fordított 2016 és 2019 között, a 2020. évi ápolói béremelés megvalósítására pedig körülbelül 82 milliárd forintot biztosított. 

A politikus hozzátette, hogy az intézkedés negyedik lépcsője 2022. január 1-jei határidővel a 30%-os emelés lesz, ami azt jelenti, hogy a 2022 januárjáig megvalósuló és befejeződő négylépcsős béremelésnek köszönhetően a 2018-as illetménybázishoz viszonyítva a szakdolgozói alapbérek 72 százalékkal emelkednek. 



  • Hírek
  • Hírek