Simon, Szimonetta
-1 °C
15 °C

Iványi Gábor egyházának szegedi iskolájában razziázott a NAV

2021.08.11. 14:15

Kétségbeesett levelet küldött intézményi munkavállalóinak Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke. Ebben azt írja, hogy ismét nehéz anyagi körülmények közé került az egyház, miután – Maruzsa Zoltán államtitkár „különös buzgalma” eredményeként – 250 millió forint erejéig a minisztérium zárolta a forrásokat, és 127 milliót le is emelt a számlájukról.

Az elmúlt években eddig egyszer fordult elő, hogy nem tudtak időre teljes bért fizetni. Most is ez a helyzet, de a fizetések első részét már elutalták, a fennmaradó összeget pedig az intézményi normatíva beérkezése után küldik.

A nehéz anyagi helyzet oka az, hogy egyházi státuszukat vitatja az állam, ezért visszatartja a támogatást, a normatívából is kevesebbet kapnak.

Az oktatási tevékenységgel a MET közfeladatot vállal át, ezért is hangsúlyozza Iványi Gábor, hogy a hatóságok eljárása nem az egyházat, templomaikat, lelkipásztoraik szolgálatát érinti, annak közvetlen elszenvedői a mélyszegénységből érkező gyerekek.

A hatóságokkal közöltük, hogy tanévkezdés előtt fizetésképtelenséget is előidéz, ha ráteszik a kezüket anyagi forrásainkra. Világossá tettük azt is, hogy mind az Emmi által elvett támogatás, mind a többi tartozás könyörtelen behajtása méltatlan, hiszen olyan forrásokat vesznek el, illetve tartanak vissza, amelyek törvényesen járnak nekünk. Az üzenet, hogy nemtetszésünk esetén forduljunk bírósághoz, azért is elfogadhatatlan, mert mindenki tudja, hogy a bírósági eljárás éveket vesz igénybe.

Iványi Gábor azt is megemlíti, hogy a NAV-ot a MET szegedi intézményében tartott helyszíni szemlére utasították azzal, hogy foglaljon le minden értékesíthető dolgot. Végül nem találták értékesíthetőnek az iskolapadokat és a táblákat, illetve az egyéb felszereléseket. Az egyházi státuszától megfosztott szervezet célja az, hogy a választásokig biztosítani tudja működőképességét, annak reményében, hogy azt követően emberséges változások történnek.