Embercsempészt keres a soproni rendőrség

2021.08.12. 06:23

A rendőrség Sopronkövesd külterületén próbált ellenőrizni egy osztrák rendszámú autóst szerda éjjel, ám a sofőr előbb lassított, majd nagy sebességgel elhajtott. Az autót megtalálták, a vezetőjét keresik – olvasható a rendőrség honlapján.

Mint írják, az utastérben ekkor már csak két – magukat pakisztáni és bangladesi állampolgárnak valló – külföldi volt, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök az utasokat elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították. Az embercsempészéssel gyanúsítható sofőr felkutatása folyamatban van – olvasható a rendőrségi közleményben. 

A menekülteket – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.