Késelésig fajult a veszekedés, a barátnő belehalt sérüléseibe

2021.08.13. 09:33

Alig néhány hónapja volt együtt a pár, amelynek utolsó veszekedése tragédiával ért véget. A férfi úgy összeszurkálta a kedvesét, hogy belehalt a sérüléseibe – közölte a rendőrség

Hangos segélykiáltásra lett figyelmes Gödön egy éppen hazaérkező férfi szerdán éjszaka. Egy harmincnégy éves nő segítséget próbált kérni, amikor huszonhét éves párja késsel támadt rá. A férfi a kétségbeesett hang irányába futott, majd meglátta a bántalmazót. Ráordított, erre a támadó elfutott. Az összeszurkált nőt az árokban találta, mentőt és rendőröket hívott hozzá.

Az áldozaton a kórházban azonnali műtétet kellett végrehajtani, állapota életveszélyes és kritikus volt. A helyszínre érkező dunakeszi járőrök a környéket és a támadó menekülési útvonalát végigjárták, és igyekeztek minél több információt összegyűjteni.

A megkéselt nő és barátja nem régóta alkottak egy párt, azonban kapcsolatuk hamar megromlott. A férfi rendszeresen fenyegette a barátnőjét, nem engedte, hogy viszonyuk véget érjen.

Mindezek ismeretében az első számú gyanúsítottá lépett elő K. László, akiért az egész várost felkutatták az egyenruhások. Még éjszaka, nagyjából két kilométerre a helyszíntől elfogták. A bűncselekményben használt véres pillangókést is meglelték egy mogyorófa mögött. Az elfogott férfi nem tett vallomást, kérdésekre nem válaszolt.

Az orvosok küzdelme ellenére az életveszélyes állapotban kórházba vitt nő csütörtökre virradóra belehalt elszenvedett sérüléseibe.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport