Tekla
5 °C
19 °C

A buszbaleset áldozatai mind magyarok, hét nő és egy férfi halt meg

D  MI20210815003
2021.08.16. 19:08

Hét nő és egy férfi halt meg az M7-es autópályán, Szabadbattyánnál vasárnap hajnalban történt buszbalesetben – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Pápai Eszter elmondta: a baleset áldozatai mind magyarok. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása miatt indított eljárást.

A vasárnap hajnalban, az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon történt buszbalesetben nyolcan meghaltak, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben megsérültek. A buszon ötvenhatan utaztak, a sérülteket a helyszíni ellátás után Siófokra, Veszprémbe, Székesfehérvárra és Budapestre vitték kórházba a mentők.

Az RTL Klub Híradójának hétfő este nyilatkozott a sofőr, aki túlélte a vasárnapi tragédiát.

Én már csak azt éreztem, hogy vége mindennek, tehát hogy repülünk 

− emlékezett vissza. A férfi elmondta, édesanyja is az áldozatok között van, hetvenedik születésnapjára kapta az utat, holttestére a fia talált rá. A balesetet túlélő sofőrt a székesfehérvári kórházba szállították.

Olyan nagy baj nem volt, tegnapra jöttek ki sérülések. Fájt mindenem, most voltam bent a kórházban, megnézték, semmi extra. Kis izomszakadás meg ilyen dolgok, tehát én itt vagyok, őket nem tudtam visszahozni

− mondta a sofőr, aki a baleset körülményeiről nem akart beszélni, ugyanakkor azt megerősítette, hogy a tragédia előtt nem sokkal váltottak egymást kollégájával. 

Mindenki friss volt, hatszáz kilométerről beszélünk, ez vezetési időben párórás út. Teljesen kipihent volt, sportolt a kolléga, biciklizett, jó karban volt. Nem tudom, mi történt, isten bizony, nem tudom

− mondta a buszvezető, aki már évek óta együtt dolgozott társával.

(Borítókép:  Tűzoltók az M7-es autópálya mellett Szabadbattyán közelében, ahol árokba borult egy autóbusz 2021. augusztus 15-én hajnalban. Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport