Tekla
5 °C
19 °C

Akaraterő és kalandvágy hajtja a magyar hegymászót a vulkánok csúcsára

2021.08.18. 17:40
Újabb magaslatot mászott meg júliusban a szarvasi származású Molnár Ábel. A legutóbbi, mexikói hegyek után ezúttal Afrika legmagasabb vulkánját hódította meg.

A fiatal hegymászó a Hét vulkán kihívásról és az afrikai kalandokról beszélt a Békés megyei hírportálnak. Elmondta, hogy hajtóereje a kalandvágy, az akaraterő és a sikerorientáció, ezért szeretné véghez vinni azt, amit elkezdett, vagyis a Volcanic 7 Summits (V7S, avagy Hét vulkán) hegymászó kihívást, amelybe tavalyelőtt vágott bele. 

Ez egy 1999 óta meghirdetett próbatétel, amelynek lényege, hogy a teljesítőinek meg kell mászniuk a kontinensek legmagasabb vulkánjait.

A kihívást eddig a világ hegymászói közül mindössze huszonhárman teljesítették, magyarok közül pedig még senkinek sem sikerült. 

Még szerencse, hogy a hét vulkán mindegyike szunnyadó, inaktív rétegvulkán, és mindegyik meglehetősen izgalmas országban magasodik: Oroszországban, Iránban, Mexikóban, Tanzániában, Chilében, Pápua Új-Guineában és az Antarktiszon.

A Molnár Ábellel készült interjút teljes terjedelmében ide kattintva lehet elolvasni.