Jusztina
10 °C
27 °C

Lőteret alakított ki az udvaron, lecsapott rá a TEK

2021.08.18. 16:21

A Somogy megyei rendőrök előzetes bűnügyi információ alapján 2021. július 29-én egy balatonszabadi családi házban házkutatást tartottak. Az ingatlanból több mint 300 gramm kábítószergyanús anyagot, négy-öt kilogramm régészetileg gyanús ékszert és érmét, valamint átalakított légpuskákat foglaltak le, továbbá a ház udvarán egy kialakított lőteret is találtak.

A rendőrök a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával a feltételezett elkövetőt elfogták és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra állították elő  írják a honlapjukon.

A nyomozók az 51 éves balatonszabadi férfit a szakértői vélemény birtokában 2021. augusztus 18-án lőfegyver készítésének módszerével elkövetett lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a lefoglalt régészeti leletek eredetét a Magyar Nemzeti Múzeum szakértőinek bevonásával vizsgálja, valamint eljárás folyik annak megállapítására, hogy a gyanúsított háza mögött található lőtér veszélyezteti-e a környéken lévők biztonságát.