Még a bejelentés előtt sikerült fülön csípni az unokázó csalót

2021.08.18. 12:40

Szinte alig fogta fel egy idős asszony, hogy alaposan átverték, a tőle pénzt kicsaló férfi már a rendőrök vendégszeretetét élvezhette – közölte a rendőrség.

A rendőrség járőr és felderítő egységei az M1-es autópályán, Bábolna térségében megállítottak egy gépkocsit, mert arról volt tudomásuk, hogy a sofőr kapcsolatba hozható úgynevezett unokázós csalások elkövetésével. Az egyenruhások nem tévedtek, az autóban egy zárt borítékban mintegy hétszázezer forint készpénzt találtak, aminek eredetét a járművezető nem tudta megmagyarázni.

1 4691
Fotó: Police.hu

A feltételezett elkövetőt előállították a Győri Rendőrkapitányságon, ahová időközben jelzés érkezett arról, hogy egy idős asszony újra unokázók áldozata lett.

A bevitt férfi autójában talált borítékban éppen annyi pénz volt, mint amennyit a bejelentés szerint átvett egy unokázós csaló. A betelefonáló elmondta, hogy az otthoni vezetékes telefonján egy sírós hangú fiú hívta fel, aki az unokájának adta ki magát. Azt mondta neki, hogy ételfutárként drogot szállított ki egy helyre úgy, hogy nem is tudott róla, de a rendőrök elfogták. Ezután egy női hang közölte az idős asszonnyal, hogy amíg nem fizet, az unokája őrizetben marad.

A pánikba esett és aggódó nagymama összegyűjtötte a megtakarított pénzét, és átadta a lakásához érkező férfinak.