Repülőnap lesz augusztus végén Kecskeméten

2021.08.19. 16:22

Várják a „repülés szerelmeseit”, a szárazföldi technikáért rajongókat, a gyermekeket augusztus utolsó hétvégéjén a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutatóra, abban a városban, ahol nyolc éve volt utoljára ilyen rendezvény – közölte Sándor Zsolt, a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese. Elmondta: már csak nyolc nap van hátra, hogy nyolc év után ismét repülőnapot tartsanak Kecskeméten. 

A rendezvényen a repülőeszközök mellett a szárazföldi haderőnem új haditechnikai eszközeit is meg lehet ismerni. A parancsnokhelyettes arról is beszélt, hogy több eszközt nemcsak kiállítva, hanem dinamikus bemutatón is meg lehet tekinteni. Lesz akadálypálya, lézerharc, arcfestés, számos ügyességi játék, és kint lesznek a katonai toborzók is.

Sándor Zsolt hangsúlyozta: a repülőnapon is demonstrálják, hogy az adóforintokat jól használják fel, olyan képességet építenek, ami magasabb szinten garantálja a magyar emberek, Magyarország biztonságát. A rendezvény sikeres lebonyolításán mintegy 4500 ember dolgozik majd, köztük ezerkétszázan, katonák és rendőrök felelnek a biztonságért.

A Magyar Honvédség parancsnokhelyettese azt is elmondta, hogy a kecskeméti repülőnapra 5500 tiszteletjegyet ajánlottak fel egészségügyi dolgozóknak, rendőröknek, katonáknak, a katasztrófavédelemnek, akik részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

A repülőnapon a magyar mellett 15 ország légiereje tart még bemutatót a kecskeméti légtérben. Több mint 35 repülőeszköz jelenik meg, köztük olyan „kuriózum” is, mint a Eurofighter EF-2000 vadászbombázó, amelyet a brit és az olasz légierő is elhoz 

– mondta Kilián Nándor, a Magyar Honvédség Parancsnokságának légierő-haderőnemi szemlélője.