Ettől jókedve lesz és pörögni fog – mondta az őrnek férfi a salgótarjáni rendőrkapitányságon
Vádat emeltek az ellen a testvérpár ellen, akik közül az ifjabb a salgótarjáni rendőrség épületében adott át egy kábítószer tartalmú tablettát az erősen meglepett biztonsági őrnek – tudatta a Nógrád Megyei Főügyészség.
Az ügyészség beszámol róla, hogy a testvérpár idősebb tagja 2020 július közepén több kábítószer tartalmú tablettát szerzett be, majd abból kettőt 2020. július 19-én átadott az öccsének, aki egyet elfogyasztott, melytől alaposan felfokozott állapotba került. A szer hatása olyan hosszan kitartott, hogy másnap kora délután a Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületéhez ment, ahol a kábítószertől zavartan viselkedve annak ellenére bement az épületbe, hogy a fegyveres biztonsági őr többször rászólt, hogy ezt ne tegye meg.
Főnök, ezt vegye be, mert ettől jókedve lesz és pörögni fog
– mondta a bedrogozott férfi, aki az őrhöz lépett, ezután pedig kiszaladt az épületből és leült az út közepére, majd amikor visszakísérték a kapitányságra ott az eszméletét vesztve összeesett, ezért mentő hívtak hozzá, ami beszállította a kórházba.
A férfi vizeletéből többféle kábítószert mutatott ki a szakértői vizsgálat, és a tablettáról is bebizonyosodott, hogy kábítószert tartalmaz.
A két férfi ügyében a Salgótarjáni Járási Ügyészség fog döntést hozni.