Hatalmas falfestménnyel tisztelegnek a magyar egészségügyi dolgozók előtt

2021.08.27. 14:07

Mintegy 500 négyzetméteres falfestnénnyel tisztelegnek az egészségügyi dolgozók előtt, amit egy csepeli panelház oldalán lesz majd látható – tudata Szentkirályi Alexandra kommunikációért felelős kormánybiztos, kormányszóvivő a Facebook-oldalán. 

A kormánybiztos kifejti a közösségi média bejegyzésben, hogy a Nők Magyarországért Klub és Csepel Önkormányzata közös kezdeményezésére – a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával –

egy rendhagyó alkotás készül Csepelen a Kossuth Lajos utca 88-as szám alatti társasház tűzfalára, megköszönve ezzel a frontvonalban dolgozóknak azt a rendkívüli helytállást,

amit a koronavírus-járvány alatti védekezés idején tanúsítottak. 

A szóvivő arról is ír a posztban, hogy a falfelületre 400 liter kültéri falfesték, és 40 liter alapozó kerül majd fel, a munkálatokat előreláthatóan 2 hétre tervezik, amit egy 4-5 fős csapat fog kivitelezni.

Fontos számunkra ez a felkérés, hiszen panelházat festeni mindig kihívás. Az elmúlt 12-13 évben sok tízezer négyzetméternyi falfestménnyel gazdagítottuk Budapestet, de a legtöbb projekt még mindig a belvárosban zajlik, holott a főváros ma talán legizgalmasabb kerülete Csepel, ahol az elmúlt évtizedekhez képest szembetűnő változások láthatóak. Nem hisszük, hogy egy ilyen grafikával csodára lennénk képesek, de ha pusztán egy kicsivel jobb lesz a kedve annak, aki a fal előtt elmegy majd, talán tettünk valamit 

– mondta Flór Péter, a látványtervet és a falfestményt készítő Színes Város Csoport főtitkára. 

Kapcsolódó

Hatalmas falfestmény készül Karikó Katalinról

A Krisztina körúton lesz látható.