Indulhat a harc, örökös nélkül halt meg az egyik leggazdagabb magyar

2021.08.28. 07:54

89 éves korában meghalt Csebi Pogány Alajos műgyűjtő, gyémántkereskedő. A Blikk arról ír, hogy nem tudni, kire szállhat a milliárdos vagyon, mert a dúsgazdag férfi életét tragédiák árnyékolták be: gyermekei közül kettő is drámai körülmények között, fiatalon elhunyt, és egyik feleségét is elveszítette. 

Kalandos életéről filmeket forgattak és könyvet írtak: a különc férfi húszévesen, 1952-ben disszidált  Magyarországról , előbb Ausztriába, majd Belgiumba került, ahol megnősült, és apósa révén bekerült a gyémántszakmába. Kitartásának és kapcsolatainak köszönhetően lehetett később az amszterdami gyémánttőzsde elnöke, a belga és angol királyi családok udvari ékszerésze. 

A rendszerváltás után tért haza: előbb Budapesten vett ingatlant, majd 2000-ben négy és fél milliárdból kastélyt  építtetett Dunakilitin, ahol  szállodát üzemeltetett. 

2003-ban a 100 leggazdagabb magyar között az 58. helyen szerepelt a neve.

Az év nagy részét ingázással töltötte dunakiliti és cannes-i birtoka között. 

Ha majd nem leszek, ráhagyom ezt a hazára, s csinálok valami alapítványt 

– nyilatkozta kastélyáról bő két évtizede. Az alapítványból azonban nem lett semmi, a helybeliek így csak találgatnak, hogy örökös hiányában mi lesz a  milliárdos   vagyonnal.