Gyurcsány Ferenc: Az eucharisztia nevében nem ígérhetek bocsánatot

scrnli 2021- 08- 29- 15-33-15 másolat.png
2021.08.29. 15:45

Merjetek szenvedélyesek lenni! Ezzel lelkesítette a Demokratikus Koalíció kampánynyitó nagyrendezvényén Gyurcsány Ferenc a párt kongresszusának meghívottjait Budapesten, a Kongresszusi Központban.

Nem lehet megegyezést keresni a jelenlegi hatalommal, azokkal, akik egy Kresz tábla szintjén kommunikálnak – figyelmeztetett. 

Mint fogalmazott, az előválasztásnak soha nem volt nagy híve a DK, de mivel az ellenzéki térfélen viták mindig is voltak és vannak, ezekben közösen kell egyetértésre jutni. Egyszerre szükséges az együttműködés és a verseny, e műfaj szabályait most tanulják. 

A jövőt illető prognózisa szerint kemény időszakra kell felkészülni. A DK 60 helyen állított jelöltet. Ezek az emberek kemény támadásokra számíthatnak, őket azonban a párt meg fogja védeni. Kijelentette, „becsületesek vagyunk, soha érdemi kunkor, kanyar nem volt a politikánkon” a pillanatnyi haszonért, de véleménye szerint jönni fog kísértés. Arra biztatta híveit, hogy ezeknek álljanak ellen, mert nincs az a mandátum, ami ezen az áron megérné. Alacsony a mérce, ennél csak jobbak, hazafiabbak becsületesebbek, európaiabbak lehetünk – tette hozzá.

Az eucharisztia nevében (nevetés) nem ígérhetek bocsánatot, mert nem bocsájtom meg azoknak, akik megrabolták, meggyalázták, tönkretették a hazámat az elmúlt 12 évben. De a józanság és a tisztesség az alkotmányosság nevében azt mondom, szerencséjük lesz, mert egy tisztességes hatalom, egy független igazságszolgáltatás fog majd pálcát törni felettük. Nem mi

– zárta beszédét Gyurcsány Ferenc.

A további felszólalók – köztük Bősz Anett, Gy. Németh Erzsébet, Kálmán Olga – mind a változás szükségessége mellett érveltek. Végül a párt miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára lépett színpadra, aki a dolgok közepébe vágva rögtön a Huxit (Magyarország Európai Unióból történő esetleges kilépésének) fenyegető veszélyéről beszélt. Felidézte, hogy már nem csak az „eszement újságírók” fantáziálnak arról, hogy van élet az EU-n kívül, hanem maga a pénzügyminiszter is. A jövő évi választások tétje ezért szerinte az, hogy Európa felé megyünk, vagy kelet felé kacsintgatunk. 

A kormányzásra készülő Dobrev Klárát leginkább a (reményei szerint) megnyert választások utáni időszak foglalkoztatta, ezért történelmi célként tűzte ki annak kimunkálását, hogy a kormányváltás után az Orbán rendszer soha ne épülhessen vissza. Mivel szerinte Orbán nem demokrata, nem fogja engedni érvényesülni a népakaratot. Arra lehet számítani, hogy a kormányzást fékezni fogja a fennmaradó fideszes hatóságok és hivatali apparátus hálózata.

Szerinte Orbánék már készülnek arra, hogy elveszítik a választást,

legalábbis erre következtet abból, ahogy kiszervezik magánalapítványokba az egyetemeket, 35 évre koncesszióba adják az autópályákat és a hulladékgazdálkodást. Mészáros Lőrinccel megvetették a kelet-magyarországi áramszolgáltatót, Palkovicsot kinevezték a Fudan Alapítvány elnökének.

Ha az emberek új kormányt választanak, akkor meglátása szerint majd megemelt autópálya-díjakkal bünteti őket a fideszes rendszer. Ha az új kormány meg akarja emelni majd a családi pótlék összegét, vagy visszaállítaná a nyugdíjak svájci indexálását, akkor azt a költségvetési tanácson keresztül akadályozzák majd. Ha csatlakoznának az európai ügyészséghez, akkor majd Polt Péter mutatja be, hogy nincs itt semmi látnivaló. 

Az aljassághoz, a zsaroláshoz, a harácsoláshoz értenek, csak a kormányzáshoz nem.

Szavaiból az tűnt ki, hogy élet halál küzdelemre készülnek: ha az új koalíciós kormány nem számol le az Orbán rendszerrel, akkor az számol le velük. Dobrev erre számít.

Ígérete szerint, győzelmük után több tucat helyen nyúlnak majd bele az államigazgatás és közigazgatás rendszerébe, mivel azt tapasztalták, hogy az teljesen szétesett az egészségügyi, az oktatási és szociális rendszerrel együtt. 

Erő, szakértelem és egység. Ezekkel a szavakkal jellemezte az összefogás kormányzási filozófiáját. A sokpárti koalíciónak ugyan nincs még politikai kultúrája Magyarországon, mégis együtt kell az összefogás pártjaival kormányozni, s míg az Orbán rendszer hagyatékát kérlelhetetlenül pusztítják, partnereikkel mindenben kompromisszumra kell törekedni. 

Egy példát említve szerinte a jó kormányzás ismérve, hogy például a családtámogatást nem oda adják, ahonnan a legtöbb szavazatot remélik, hanem ahol a legnagyobb szükség van rá.

Négy pontban foglalta össze a következő időszak feladatait:

  1. Előválasztás: meg kell általa alkotni a tisztességes versenyzés modelljét, a kulturált vita példáját
  2. Választási közös kampány. A 106 egyéni képviselőt a demokratikus kiválasztásukból eredő legitimitás erejével kell támogatni
  3. A kampány mellett szoros, szolidáris szövetséget kell a pártokkal kialakítani, képviselőikkel egységes koalíciós, köztársasági árnyékkormányt létrehozni, továbbá a kormányprogramjukat kidolgozni
  4. Nemzetközi tárgyalásokat kezdeményezni az európai és amerikai partnerekkel annak érdekében, hogy a Norvég Alap után ne veszíthessünk el további uniós pénzügyi támogatásokat.

Meg fogják mutatni, hogy ebben az országban többségben vannak azok, akik vissza akarnak térni Európa főutcájába, mint ahogy azt is, hogy létezik kormányzóképes alternatíva.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc / Facebook)