Rusvai Miklós: Ne fetisizáljuk a fertőzések emelkedését

2021.08.29. 09:18 Módosítva: 2021.08.29. 09:44

A fertőzöttek száma emelkedik, ezt az adatot azonban nem szabad  fetisizálni, ugyanis az oltottak is megfertőződhetnek, de kisebb arányban betegszenek meg, és sokkal kisebb eséllyel halnak bele a betegségbe − mondta el Rusvai Mikós állatorvos az ATV Start című műsorában

Rusvai Miklós
Rusvai Miklós
Fotó: YouTube

Rusvai elmondása szerint az augusztus 20-i ünnepségsorozat után már látszik az esetszámok emelkedése, és ez folytatódni fog az eucharisztikus kongresszus és a vadászati kiállítás után is. 

A negyedik hullámról azt mondta: 

most vizsgáznak az oltóanyagok.

Mint azt megírtuk, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az Index megkeresésére elmondta, hogy az óvodás korú, vagy fiatalabb gyermekek számára a Covid a jelenlegi tapasztalatok alapján nem veszélyesebb, mint az influenza. Kórházi kezelésre csak más, súlyosabb veleszületett megbetegedések esetén szorultak, de szerencsére erről ritkán beszélhetünk. Ez az újabb variánsok megjelenésével változhat, de eddig egészséges gyerekek esetén semmilyen jelentős szövődménnyel nem találkozott.

A rektor hangsúlyozta, hogy a gyerekek szerepe a betegség terjesztésben jelentős, ha elkapják a koronavírust, akkor sok esetben ők a vektorok, akik a szülőket, nagyszülőket, dédszülőket tovább fertőzik, így a kiskorúak a felmenők szintjén súlyos lefolyású megbetegedést okozhatnak.