Budapest vezetése kitüntette Kaáli professzort

2021.08.30. 18:37

Budapest Főváros Közgyűlése Kaáli Nagy Géza professzornak "a szülészet-nőgyógyászat területén végzett tudományos tevékenységéért, a lombikbébi program széleskörű megismertetésében és nemzetközileg is elismert, országos intézményrendszerré fejlesztésében vállalt szerepéért" PRO URBE BUDAPEST DÍJAT adományozott. A díjat Karácsony Gergely főpolgármester nyújtotta át hétfőn. Ez a díj a legmagasabb kitüntetés, ami adományozható a főváros érdekében végzett kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó tevékenységért.

A gyulai születésű professzor a budapesti KAÁLI Intézetet 1992-ben alapította, majd országos hálózattá fejlesztette. Meddőségi kezeléseik eredményeként mintegy 30.000 gyermek látott napvilágot. Kaáli professzor nevéhez számos USA-szabadalom is fűződik, amelyek az endoszkópos műtéteket teszik biztonságosabbá. A Szent-Györgyi Albert emlékérmet 1997-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét 2003-ban, a George Washington-díjat 2005-ben, míg a Semmelweis-díjat 2018-ban vehette át.

Kaáli professzor intézetei másfél éve kerültek állami tulajdonba. Azóta mérhetetlen energiáját az immár országos hírűvé vált Balaton-felvidéki Kaáli Autó-Motor Múzeum fejlesztésének szenteli. A 130 darabból álló kiállítás a veterán autó- és motor rajongók mekkájává vált, a környező országokból és a tengeren túlról is egyre többen keresik fel a páratlan gyűjteményt.