Elhalasztotta az atlétikai vb vétóját a fővárosi közgyűlés

D MTI20170104013
2021.09.01. 13:58 Módosítva: 2021.09.16. 11:23
Ha a kormány megvalósítja a Fudan-törvényben foglaltakat, Budapest vezetése nem kíván a 2023-as atlétikai világbajnokság házigazdája lenni. Erről döntött a fővárosi közgyűlés 18 igen és 13 nem szavazat mellett. Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát a Momentum-frakció módosításaival fogadták el.

Az előterjesztés megállapítja, hogy a kormányzat megszegte korábban tett ígéretét azzal, hogy a Budapesti Diákvárosnak szánt területeket – a magyar egyetemisták olcsó lakhatását biztosító kollégiumi fejlesztés megvalósítása helyett – egy kínai elitegyetemet fenntartó alapítvány számára tervezi ingyen átadni.

A döntés értelmében felszólítják a kormányt, hogy a Fudan Egyetem ügyében kezdeményezett népszavazás eredményének megismeréséig ne hozzon semmilyen, a Fudan Egyetem megvalósítását célzó intézkedést.

Amennyiben ez mégis bekövetkezik, a főpolgármester tájékoztatni fogja a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget arról, hogy

BUDAPEST FŐVÁROS NEM KÍVÁN A 2023. ÉVI ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG HÁZIGAZDAVÁROSA LENNI.

Az elfogadott határozat szerint a főpolgármesternek további tárgyalásokat kell a kormány képviselőivel folytatnia annak érdekében, hogy a főváros garanciákat kapjon a korábbi egyezségben foglaltak betartására.

(Borítókép: A 2023-as világbajnokságra készülő atlétikai stadion látványterve. Fotó: MTI)