Az állami biológia-tankönyv szerint a homoszexualitás nem természetes

2021.09.02. 16:16

A nemi úton terjedő betegségek, a fogamzásgátlás, az abortusz, az AIDS és a homoszexualitás témakörét is érinti az Oktatási Hivatal által kiadott, a nyolcadik osztályosoknak szánt biológia-tankönyv Nemi életünk egészsége című fejezete – szúrta ki a 444. A szerzők szerint a homoszexuális hajlam „részben öröklődés kérdése, részben környezeti hatások eredménye”.

Nyilvánvaló, hogy a homoszexualitás biológiai értelemben nem természetes, hiszen nem teljesül a szexuális tevékenység biológiai célja, az utódnemzés

− olvasható a könyv e fejezetében.

A könyv az abortuszról összesen két bekezdésben ejt szót, amelyről a szerzők azt írják, hogy súlyos etikai kérdéseket is felvet, ugyanis ilyenkor lényegében egy „emberkezdeményt” pusztítanak el. A fejezetben a nyolcadikos tanulók olvashatnak a szexuális önkielégítésről is.

Ez ugyan nem a természetes módja a nemi kielégülésnek – s fennáll a veszélye a mértéktelenné válásnak, rászokásnak –, mégis indokolatlan dolog ezért bűntudatot vagy betegségtudatot kelteni a fiatalokban

− hangzik az erről szóló megállapítás.