Meg kell mutatnia a vádlottnak, mit tett VV Fannival

2021.09.04. 06:48

Hosszú évek után áttörés jöhet Novozánszki Fanni ügyében, ugyanis a feltételezett gyilkosnak, B. Lászlónak nemsokára már nemcsak a tárgyalóteremben kell bizonyítania, hogy nem ő ölte meg az egykori valóságshow-sztárt. Csütörtökön a négy éve történt gyilkosság helyszíneire látogat ki a bíróság, és B. Lászlónak minden mozzanatot be kell mutatnia arról, hogy mit tett az eszméletlen állapotban lévő lánnyal. 

„Azt gondolom, hogy a bírósági környezetben könnyebben mond valótlan dolgokat a vádlott, de amikor visszakerül pont oda, ahol a bűncselekmény feltehetőleg megtörtént, akaratlanul is elárulja magát” – közölte a Blikk-kel a lány családjának jogi képviselője, dr. Lichy József.

A konvojnak így el kell látogatnia XIII. kerületi Danubius utcába, majd Siófokra és végül Szalkszentmártonba, ahol a feltételezett gyilkos végül a Dunába vetette Fanni földi maradványait. Vita alig lehet, hiszen több esetben is térfigyelő kamerák rögzítették az útját.

A vádirat szerint az állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező  B. László költekező életmódot folytatott, és rendszeresen kért kölcsön barátaitól és ismerőseitől, így jelentős tartozásokat halmozott fel. A férfi egy ismerősén keresztül tudomást szerzett a prostituáltként dolgozó valóságshow-szereplő jó anyagi helyzetéről és a lakásán felhalmozott, nagyobb mennyiségű készpénzről. Találkozót kért Novozánszki Fannitól, aki azonban ebbe nem ment bele, ezért a vádlott elhatározta, hogy akár erőszakos úton is pénzt szerez tőle. 2017. november 20-án este a lakásában bántalmazta a nőt, a vádirat szövege szerint

ismeretlen módon – de akár a sértett halálába is belenyugodva.

A magatehetetlen áldozatot az autójával szállította el a helyszínről, összekötözte, és egy nehezéket erősített rá, majd azzal együtt a Dunába dobta. Az ügyészség a vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolja.

Kapcsolódó

VV Fanni-ügy: eljött az igazság órája

Az eltűnt lány családjának ügyvédje szerint őszre születhet ítélet.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport