Mihály
12 °C
21 °C

Vitézy szétszedte Karácsony döntését, új szabályozást akar

2021.09.04. 23:27

A fővárosban éppen az iskolakezdéssel egyidőben számolták fel a nagykörúti villamosbarát lámpaprogramot, annak dacára, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a tömegközlekedéssel foglalkozó szakmai szervezetek is tiltakoztak a döntés ellen.

A 60 helyett 90 másodperces lámpaprogramok eleve rossz hatással vannak a 2 percenként járó villamosokra, nem véletlen, hogy míg a korábbi lámpaprogramban 4 perces vagy annál ritkább követés csak elvétve fordult elő a körúton, az új lámpaprogramban ez rendszeressé vált

– állapította meg Vitézy Dávid közösségi oldalán. 

Az eredmény látható a FUTÁR adataiból: a 4–6-os villamosok a menetrendhez képest már reggel 6 órától kezdve késnek, átlagosan 2–3 perccel lett hosszabb a menetidejük, és ahogy ezt a késést görgetik maguk előtt, a villamosok közlekedése egyre kiszámíthatatlanabb és egyenetlenebb lesz a nap folyamán.

A grafikonon a múlt és az e heti csütörtök reggel adatai látszanak, a Széll Kálmán tér felé, a 4-es és 6-os összeágazásától kezdve a Széna térig. A piros vonal a menetrend szerinti előírást (0) jeleníti meg, a fölfelé eltérések a késéseket jelzik, az egyes színes vonalak pedig a járatok tényleges közlekedését mutatják a műholdas nyomkövetési adatok alapján.

A Nagykörúton a legtöbb ember villamossal jár: háromszor annyian, mint autóval és legalább 15-ször annyian, mint biciklivel. A 4-es és 6-os villamosokat – amelyek Európa egyik legsűrűbben közlekedő villamosvonalai – 330-350 ezerszer használják egy átlagos munkanapon. Tehát a legtöbb ember által használt és egyben legzöldebb közlekedési mód, naponta több százezer ember szenvedi meg a rossz forgalomszervezési döntés következményeit – mutat rá a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója

Vitézy Dávid ezért arra kéri a főpolgármestert, hogy állítsa helyre a villamosbarát lámpaprogramot a Nagykörúton. Karácsony Gergely a módosítástól 30 százalékos autós kapacitásnövekedést várt, amit a Blaha Lujza téri építkezés és a körúti kerékpársávok létesítése miatt már jó ideje bosszankodó járművezetőknek  tett baráti gesztusnak is szánhatott. 

A főpolgármester saját közösségi oldalán azt hangsúlyozza, hogy már így is jóval több autó közlekedik Budapest útjain, mint ahányat azok alapjáratban elbírnának. 

Az elmúlt tíz évben közel 300 ezerrel lett több az autó Budapesten és környékén, ami már kezelhetetlen nyomást jelent a város számára

– hangoztatja Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy a sokáig halogatott és most elkezdett nagyberuházások csak rontanak a helyzeten. Bár az M0-s hárosi Duna-hídjának átadása a főváros déli kerületeiben jelentős könnyebbséget jelent, de nagy kérdés, hogy Budapest belsőbb részein mennyire tudja az elkerülő újranyitása ellensúlyozni a megnövekedett forgalmat. Ráadásul kezdetét vették az Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó forgalomkorlátozások is, amelyek két héten át jelentenek majd további nehézséget a közlekedőknek.