Budapest díszpolgárává választották Iványi Gábort

2021.09.05. 14:19
Karácsony Gergely szerint Iványi Gábor egyháza hitet és reményt ad azoknak, akikről az Orbán-kormány lemondott.

Szerdán döntött a közgyűlés Iványi Gábor díszpolgárságáról

– közölte Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester azt írta, hogy kötelességünk kiállni mellette és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség mellett, ezért vett részt ma reggel a vasárnapi istentiszteleten a Megbékélés Házában.

„Ez az ügy másról sem szól, csak Orbán Viktor személyes bosszújáról. Márpedig ha Orbán Viktor bosszújáról van szó, akkor a fideszes kereszténydemokráciába belefér, hogy az állam aljas eszközökkel próbálja meg ellehetetleníteni azokat, akik a legnemesebb küldetésért dolgoznak: az elesettek és hátrányos helyzetűek támogatásáért.

Ők adnak hitet és reményt azoknak, akikről az Orbán-kormány lemondott.

Iványi Gáborék mintegy ezer munkavállalóért és több ezer ember ellátásáért vállalnak felelősséget úgy, hogy a Fidesz több száz millió forintot von el a közösség által üzemeltetett intézményektől, és a magyar állam a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága döntése alapján megítélt kártérítést sem hajlandó kifizetni” – mutatott rá Karácsony Gergely, aki szerint az Iványi Gábor elleni kormányzati hadjárat nem csupán a rászorulók, hanem minden, tisztességesen gondolkodó ember elleni támadás.

Ennek véget kell vetni. 2022 után jóvátételt fognak kapni azok az egyházi státuszukat vesztett, valódi egyházak, amelyek fontos munkával segítik a magyar társadalmat

– tette hozzá a főpolgármester.

Mint arról korábban beszámoltunka NAV nemrég Iványi Gábor egyházának szegedi iskolájában razziázott. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke kétségbeesett levelet küldött intézményi munkavállalóinak, melyben azt írta, hogy ismét nehéz anyagi körülmények közé került az egyház, miután – Maruzsa Zoltán államtitkár „különös buzgalma” eredményeként – 250 millió forint erejéig a minisztérium zárolta a forrásokat, és 127 milliót le is emelt a számlájukról.