Diána
12 °C
21 °C

Erőszak a Jobbik rendezvényen, Jakab Péter testőre letepert egy volt képviselőt

2021.09.08. 19:27

Kutyát sétáltató járókelőt tepert le a földre Jakab Péter testőre, illetve sofőrje – derült ki egy most megjelent videóból, ahol látható, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt emberei nem finomkodtak. Az esetre még szeptember 2-án, Hajdúhadházon került sor. 

A videó elején látható, hogy három férfi határozottan közeledik a kutyát sétáltató férfi felé, és határozott mozdulattal hátratekeri a kezét és a földre viszi a férfit úgynevezett fojtófogással. 

Az esetről végül Sneider Tamás is beszámolt közösségi oldalán, amelyből kiderül, hogy a Jobbik volt országgyűlési képviselőjét, Rubi Gergelyt teperték le Jakab emberei. Mint írja, 

már Vona Gábor 2018-as kampányában is többször megzavarta a kampányrendezvényeket, és egészen biztosan most is ugyanez történt.

Sneider Tamás – aki 2018 és 2020 között a párt elnöke volt, jelenleg független parlamenti képviselő – úgy fogalmaz, csak az tudhatja, milyen bosszantó az ilyen viselkedés, és mennyire tönkre lehet tenni egy rendezvényt ezzel.

Fizikai erőszakot nem lehet alkalmazni az ordibálókkal szemben,

erre legfeljebb a rendőrségnek van hatásköre. Itt egy nyilvánvaló hatásköri túllépés volt a testőr – vagy testőrök – részéről, de ennek megállapítása a rendőrség és a bíróság feladata, írta közösségi oldalán. 

Ahogy a videón is látható, a riporter megkereste a testőrt, és Jakab Pétert is megkérdezte, azonban egyikük sem kívánt reagálni a történtekre. 

Az ügy részletei miatt kerestük a rendőrséget. Kérdéseinket elküldtük az illetékes kapitányságnak, amely jelezte, törvényes határidőn belül küldi a választ. Szerettük volna megtudni a Jobbik véleményét is, de mindeddig nem reagáltak megkeresésünkre.