Kiderült, milyen színű lesz a Lánchíd

2021.09.09. 17:04

Elkészült az első felújított láncszakasz, amelyen már látszik a híd megújult színe. A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint a munkálatok a terveknek megfelelően haladnak, és már a budai aluljáró bontása is megkezdődött.

Megújult az első láncszakasz a medernyílásban, az elemeket rozsdásodás elleni védelemmel látták el és festették, így már megmutatkozik a Lánchíd „új” színe, amelyet a kivitelezők igyekeztek úgy megválasztani, hogy a lehető legjobban hasonlítson a régire.

A munkálatok alatt először tizennégy lánckötegen és a hozzájuk tartozó függesztőrudakon végeztek aprólékos felújítást. Először szemcseszórással tisztították meg az elemeket, amelyekre több rétegben alapozó, közbenső, majd egy színréteg is került. 

A fedő festékréteg, vagyis a híd végleges színe kékesszürke lesz.

A láncok csuklójánál egy különleges rugalmas bevonatrendszert használtak, amely követi majd a láncszemek mozgását. A felújítás alatt a tucatnyi lemezből álló láncszemek és a függesztőrudak esetében több mint 23 ezer négyzetméternyi festhető felület korrózióvédelmét végzik el.