Hedvig
6 °C
15 °C

Eltűnt a Pesti Srácok reklamáló bejegyzése, köszönetnyilvánítás került a helyére

2021.09.17. 12:26

Valami nagyon megváltozhatott a Pesti Srácok és a Pesti TV szerkesztőségében, ugyanis a tegnapi, erősen felháborodott tartalmú nyílt levél helyett már csak egy szmájlival tarkított rövid köszönetnyilvánítás fogadja az olvasót. 

Köszönjük nézőinknek és olvasóinknak a sok születésnapi jókívánságot, kiállást és bátorítást!

 – írták, hozzátéve, a Pesti TV indulásának egy éves évfordulóját ünnepelte kedden. 

Úgy tűnik, a kommenteket is elkezdték törölni a bejegyzés alatt, ugyanis többen jelezték ez irányú elégedetlenségüket.

A Pesti TV kiadója a Progress Media Hungary Kft. Ennek egyik tulajdonosa Vaszily Miklós az Index kérdésére elmondta, egyeztetett a Pesti TV alvállalkozójával, a Huth Gergely főszerkesztő vezette  Gerilla Press Kft.-vel, amely cég a csatorna tartalmait gyártja. Vaszily Miklós azt mondta, fizetési fennakadás nem lesz, a munkatársak járandóságaikat megkapják. Megerősítette: lezárult az a felülvizsgálat, amely a  Pesti TV-vel való együttműködést érintette, ezt követően a Gerilla Press Kft.-nél kizárólag tartalmi feladatok maradtak. Hozzátette: a Pesti Tv működése hosszútávon biztosított. 

A Pesti Tv szerkesztősége korábbi nyílt levelében egyebek között azt sérelmezte, hogy két hete szerződés és finanszírozás nélkül, „teljes bizonytalanságban” készíti a csatorna tartalmait.

Vaszily Miklós az Index.hu-t tulajdonló Indamedia Network Zrt. 50 százalékos résztulajdonosa.

15%
4490 Ft
3817 Ft
15%
3490 Ft
2967 Ft