Hedvig
6 °C
15 °C

Huszonöt év után sem ismerjük a Tocsik-ügy minden titkát

CROZS19971127044
2021.09.18. 10:37
A rendszerváltás utáni évtized legnagyobb botránya volt a Tocsik Márta jogásznő nevéhez ragasztott Tocsik-ügy, amelyet a Figyelő című lap 1996. szeptember 19-én megjelenő leleplező cikke robbantott ki. A tanácsadónak kifizetett több százmilliós sikerdíj verte ki a biztosítékot a közvéleményben. Később a sajtó feltárta az ügylet mögötti korrupciós hátteret is, amely a kormányzó pártokhoz százmilliókat juttató fiktív szerződésekről szólt. Korábban nem volt olyan ügy, amely úgy megrengette volna a közéletet, mint a Tocsik-botrány 1996 őszén.

Ahhoz, hogy megértsük a Tocsik-ügy, vagyis az ÁPV Rt.-t érintő botrány hátterét, fel kell idéznünk a rendszerváltás hajnalán megszavazott, az állami vállalatok gazdasági társaságokká alakításáról szóló 1989. évi XIII. törvényt, amely a volt állami vállalatok alatt fekvő belterületi földingatlanokat a tanácsok tulajdonába adta. Ez a vagyonjuttatás egyik eleme volt az állami vagyon megosztásának az állam és a későbbi önkormányzatok között. A cél az önkormányzatok megerősítése és az önálló gazdálkodásuk anyagi feltételeinek biztosítása volt.

Az önkormányzatokat feltőkésítését biztosító törvény 1990 szeptemberében lépett hatályba, ám az önkormányzatokat vagyonhoz juttató törvény végrehajtásában se az első szabadon választott kormány, se a Horn-kormány nem serénykedett.

A 90-es évek elején felálltak ugyan a vagyonátadó bizottságok, de a vagyont csak nyögvenyelősen adták át az önkormányzatoknak.

Egy idő után ezt az önkormányzatok megelégelték, és perek özönét zúdították az államra az őket megillető törvényes juss átadása érdekében. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) és jogelődjei megpróbálták a saját érdeküknek megfelelően értelmezni a törvényt az átadandó vagyon mértékéről. Csepi Lajos, még az Állami vagyonügynökség vezetőjeként alkotott egy matematikai képletet, amely segítségével a vagyonmérleg főösszegéhez viszonyították az önkormányzati tulajdonú föld értékét, és ennek az aránynak megfelelő üzletrészt adták volna ki, de még ezt is csökkentették az üzletrészre jutó terhekkel. Az önkormányzatok ezzel szemben a törvény szerint akarták a teljes értékű nekik járó vagyont, vagyis az átalakított cég vagyonmérlegében szereplő tiszta földértékét kérték.

A pereket tárgyaló bíróságok aszerint, hogy a polgári avagy a gazdasági törvény szerint bíráskodtak, különféle ítéleteket hoztak, végül a Legfelsőbb Bíróság zárta rövidre a vitát a Dunaújváros által indított perben. Arra kötelezték az ÁPV Rt.-t, hogy az önkormányzat által támasztott eredeti követelés teljes összegét – hárommilliárd forintot – fizesse meg a városnak. Vagyis Dunaújváros számára kedvező döntés született, nem volt értelme tovább a Csepi-képlettel faragni a jusst, ráadásul ketyegett a kamatbomba is a késedelmes vagyonátadás miatt. Ezt tette szóvá az ítélet kihirdetése napján Tocsik Márta az ÁPV Rt.-nél egyéb ügyben történt tárgyalása során, megoldásként a gyors megegyezést és ennek módját javasolva, így kapta meg a megbízást az ÁPV képviseletére.

Dr. T. M., a megtakarító

Később egy kormányülésen az államkassza felett rendelkező Bokros Lajos megszabott egy felső határt, amelyből nagyon gyorsan kellett megoldania az ÁPV Rt.-nek a „belterületi földekből” eredő önkormányzati követelések teljesítését.

Ez az összeg jóval kevesebb volt, mint a teljes követelés.

Nyilvánvalóan arra apelláltak az önkormányzati juss kiadásába az alkut bevonók, hogy az önkormányzatok vezetői szeretnék a saját ciklusukban elkölteni a rengeteg pénzt, amelynek segítségével sikert érhetnek el a következő önkormányzati választáson. Ezért aztán nagyon sok önkormányzat képviselő-testülete a jogos követelés egy részéről is hajlandó volt lemondani, hogy minél gyorsabban pénzhez juthasson.

Egy törvény szabta jussról viszont a kormány oldaláról jogszerűen elég kockázatos alkudozni, ez is magyarázata lehetett a külső tanácsadó bevonására. Tocsik Márta elsőként az önkormányzatok nagy részének követelését már ekkorra összegyűjtő Vektor Rt.-vel kezdte meg az alkutárgyalásokat. Tocsikot és a Vektor Rt. vezetőit maga az ÁPV vezető jogásza ismertette össze.

Tocsik az önkormányzatok által elengedett összegek 10 százalékát kapta az ÁPV Rt.-től sikerdíjként.

Az első két csomag után áfával együtt ez az összeg volt 804 millió forint volt, ami kiverte a biztosítékot. A többi csomagban elvégzett munkáért Tocsik Márta már be sem nyújtotta a számlákat, nem is kapta meg ezekért a sikerdíját.

A Vektor az önkormányzatok számára „megszerzett” összegek 10-15, sőt arra is volt példa, hogy a 18 százalékát kapta, ráadásul a testvércég, a Vektor Bróker Rt. kezelte a részvénycsomagokban kiadott vagyont. Vagyis az önkormányzati oldalon Tocsik Márta sikerdíjának minimum a tízszeresét fizették ki sikerdíjként. Ám botrány mégis a Tocsik Mártának kifizetett sikerdíjból lett, egyfelől annak nagyságrendje miatt, másfelől leginkább amiatt, hogy kiderült, a sikerdíj egy része pártközeli cégekhez és alapítványokhoz vándorolt.

A botrány amiatt robbant ki, hogy a Figyelő „A megtakarító” címmel megírta, hogy „feleslegesen alkalmazott szakértő számára százmillió forintos tételben garantál bevételt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.”. És hogy

az állami szervezet olyan munkáért fizet súlyos összegeket, amelyet valójában a saját alkalmazottainak kellene elvégezniük.

A Figyelő felvázolta a cikkben azt a konstrukciót, amellyel az önkormányzatokat a területükön működő volt állami vállalatok belterületen fekvő földjei után a privatizációs bevételből járó pénzekről alkudoztak. Külső szakértőként az ÁPV Rt. oldaláról dr. T. M., míg az önkormányzatokat ügyvédek, illetve túlnyomó részt a Vektor Rt. nevű társaság képviselte. A Figyelő akkor még csak 355 millió forintos sikerdíj kifizetéséről értesült.

Dr. T. M.-et, a megtakarítót, a Figyelő nevezte meg elsőként monogrammal a sajtóban.

Azonban a tanácsadók bevonásának ügyéről a Magyar Hírlap írt először, mégpedig 1996. augusztus 9-én, az egy nappal korábbi ÁPV Rt.-nél tartott sajtótájékoztató kapcsán. Augusztus 8-án ugyanis azt jelentették be, hogy az önkormányzatoknak 20 milliárd forintnyi vagyont adtak át belterületi földjeik után.

A közpénz nyomában

Az akkori Magyar Hírlap-cikk szerzőjeként én is ott voltam az ÁPV 1996. augusztus 8-i sajtótájékoztatóján, ahol előzetesen kiosztottak, majd lázas igyekezettel visszaszedtek egy adatsorokkal bőségesen ellátott tájékoztató anyagot. Előtte átnéztem a tájékoztatót, és csodálkoztam, milyen sok, számszerű adatokkal ellátott mellékletet csatoltak hozzá, ezért rögtön eldöntöttem, kiszedem a dossziéból a dokumentumot. A Világgazdaság tudósítója, egy volt hírlapos kolléga észrevette, mire készülök, jelezte, hogy segít, és előrehajolt, így háta takarásában sikerült az irattartóból kiemelnem és a táskámba rejtenem a visszahívott sajtóanyagot.

Gyanús volt, hogy van valami a számsorokban, amit el akarnak titkolni a sajtó elől. 

A dokumentumot elemezve kiderült, hogy a táblázatban felsorolt összes önkormányzatot a Vektor Rt. képviseli. Vagyis az ÁPV csak azokat az önkormányzati igényeket teljesítette első körben, amelyeket a Vektor Rt. képviselt.

Kiderült, hogy megszerzett vagyont, a cég „testvércége” a Vektor Bróker Rt. kezeli. (A Vektor Rt. ügyvezetője Lovas Péter, a Vektor Brókeré testvére, Lovas Tamás volt.) Kiderült, hogy a Vektor Bróker a WALLIS-birodalomhoz tartozik. A céget 50 milliós tőkével 1993-ban alapította a Wallis Holding Kft. a Hungaroholding Kft., valamint a Dublinban bejegyzett Wallis Investment Ltd., és ügyvédként Gál Zoltánné, az Országgyűlés akkori MSZP-s elnökének felesége működött közre az alapító okirat kimunkálásán. A Hungaroholding Kft. egyik alapítója pedig Akar László, akkori pénzügyminisztériumi politikai államtitkár volt.

A Tocsik-ügy feltárásában annak idején, kezdő újságíróként, a Magyar Hírlap munkatársaként én is részt vettem, volt önkormányzati képviselőként a települések vagyonának védelme volt a legfontosabb motiváció, ami alapján az ügyhöz közelítettem. Az önkormányzatok és az ÁPV Rt. között kiéleződött vagyonjogi vitában a települések érdekeit képviselő Vektor Rt. tevékenységét vizsgáltam, amikor megtudtam, hogy az ÁPV-t sem a vagyonkezelő jogászai képviselik, hanem egy külső tanácsadó, dr. Tocsik Márta. Mivel a jogásznő megbízásának körülményeiről nem volt adatom, az önkormányzatok megbízási szerződéseire koncentráltam.

Rengeteg konkrét információt és dokumentumot sikerült összegyűjteni annak igazolására, hogy az önkormányzatok érthetetlen és indokolhatatlan módon veszik igénybe a közvetítő céget ahhoz, hogy törvényes járandóságukhoz hozzájussanak. Ugyanis az állami vállalatok átalakulását szabályozó törvény egyértelműen rendelkezett arról, hogy az önkormányzatokat milyen mértékű vagyon illeti meg a kft.-vé, vagy rt.-vé alakított vállalatokból: a társasággá alakuláskor a cégek vagyonmérlegében a belterületi földek – amelyen a cég működik – értékének megfelelő üzletrészek vagy részvénycsomagok.

Ezeket az állami vagyon kezelőjének kellett volna az önkormányzatok tulajdonába adni.

A Vektor Rt. tehát arra vállalkozott az önkormányzatoknál, hogy kihozza a vagyont az ÁPV-ből, és 10-15, de volt, ahol 18 százalékos sikerdíjat is elkért az önkormányzati jussból. A Vektor Bróker pedig – ugyancsak busás javadalmazásért – kezelte volna az önkormányzatoknak átadott részvényportfóliót. Vagyis annak idején a nagyságrendekkel nagyobb közpénz nyomában indultam el. A kirobbant botrány kezdetén nem is értettem, hogy miért nem a Vektor sikerdíja dagadt a botránnyá, miért Tocsik Márta sokkal alacsonyabb összegű sikerdíja került célkeresztbe.

Később aztán érthetővé vált, amikor kiderült, hogy a jogásznő sikerdíját koalíciós alapon „bűnös módon” megcsapolta az MSZP és az SZDSZ pénztárnoka. És az ellenzék és a sajtó is megelégedett a Tocsik Márta nevével fémjelzett botrányos ügy ízekre szedésével, a Vektor-szál már nem kapott akkora figyelmet.

A Magyar Hírlap a birtokában maradt visszatartott adatsor alapján tehát augusztus elején közölte, hogy szinte kizárólag a Vektor Rt. által képviselt önkormányzatok jutottak hozzá belterületi járandóságukhoz.

Vagyis az ÁPV-t érintő ügyből lehetett volna Vektor-ügy is,

ha csak a törvénysértő nagy összegű sikerdíj volt az, ami miatt botrány lett az ügyből, mindazonáltal olyan nagy erejű támadás indult a parlamenti ellenzék és sajtó részéről a jogásznő 355 milliós sikerdíja miatt már akkor, amikor még a közvélemény nem is tudott semmit a jogásznő MSZP és SZDSZ közeli alvállalkozóiról.

1996. szeptember 21-én a Magyar Hírlap arról számol be, hogy míg a fővárost képviselő 1000. Sz. Ügyvédi Iroda jogerős bírósági ítélettel sem tudta-megszerezni a XVI. kerület belterületi vagyonát, addig a Vektornak ez öt nap alatt sikerült.

Deutsch Tamás jogász fideszes politikus ifjúsági és sportminiszter 1995. november 1-én
Deutsch Tamás jogász fideszes politikus ifjúsági és sportminiszter 1995. november 1-én
Fotó: Czech Attila / MTI

Szeptember 24-én Deutsch Tamás országgyűlési képviselő napirend előtti felszólalásban azonnali vizsgálatot követel Tocsik Márta megbízásával kapcsolatban. Gyimóthy Géza kisgazda képviselő parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követelte. (Később fel is állta a vizsgálóbizottság Deutsch Tamás fideszes országgyűlési képviselő vezetésével.) Suchman Tamás miniszter pedig azt hangoztatta az Országgyűlésben, hogy az államot az a cél vezérli, hogy a belterületi földek ellenértékeként minél kisebb összeget kelljen kifizetnie. A miniszter elmondása szerint a jogásznővel kötött szerződés azt premizálja, hogy az ÁPV Rt. nevében eljárva minél kisebb összegben egyezzen meg az önkormányzatokkal.

Két nappal később szeptember 26-án Gálszécsy András, a Közbeszerzési Tanács alelnöke a Magyar Hírlapnak kijelentette: az 1995. november 1-je után – közbeszerzési pályázat nélkül – kötött Vektor-megbízások sértik a közbeszerzési törvényt, ugyanakkor a Tanács egyik munkatársa leszögezte, hogy az ÁPV Rt.-re nem vonatkozik a közbeszerzési törvény.

Szeptember 27-én a Zánkán tanácskozó több száz önkormányzat nevében felszólították a kormányt a vagyonkezelő és az önkormányzatok között létrejött szerződések körülményeinek részletes kivizsgálására. Kiderült: az ÁPV Rt. szinte csak a Vektor által képviselt önkormányzatoknak adja ki a járandóságot.

1997. október 3-án Kuncze Gábor belügyminiszter azt nyilatkozta, hogy „a Tocsik-ügy nem kellően megalapozott döntéssorozat következménye".

A probléma gyökere Kuncze szerint abban keresendő, hogy a korábbi kormány nem is törekedett az önkormányzatokat megillető vagyon átadására. Kiderült az is, hogy az 1000. Számú Ügyvédi Iroda is sikerdíjért képviseli a fővárosi önkormányzatot. A főváros 29-30 milliárdos követelésével szemben az ÁPV Rt. mindössze 11 milliárd forintot tartott reálisnak.

Az egyre nagyobb botrány hatására 1997. október 4-én a Horn-kormány visszahívta az ÁPV Rt. teljes igazgatóságát, valamint a felügyelőbizottság kormány által delegált tagjait és a Kormányzati Ellenőrzési Iroda (KEI) vizsgálatára alapozva hanyag kezelés bűncselekményének gyanúja miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettes ellen.

Ugyanezen a napon derül fény arra, hogy a Vektor Rt. néhány fővárosi kerületet képviselő egyetlen konkurens cégét, a Horus Rt.-t még augusztus közepén megvásárolta (Ungár Klára országgyűlési képviselő a tulajdonosváltáskor lemondott a Horus Rt. felügyelőbizottságában viselt tisztségéről).

Indul a nyomozás

Október 6-án Horn Gyula miniszterelnök október 15-ei hatállyal felmentette miniszteri tisztsége alól Suchman Tamást.

két nappal később Sepsey Tamás országgyűlési képviselő a parlamentben a belügyminiszter felelősségét firtatta: Kuncze védte-e az önkormányzatok érdekeit a privatizációs miniszterrel szemben, illetve tudomásul vette-e, hogy az önkormányzatok csak a Vektor Rt.-n keresztül kaphatják meg a jogosan nekik járó pénzt? A miniszteri válasz: „Az önkormányzati követelések alapját az 1995 novemberében meghozott bírósági döntések képezik. Ezen követelések kielégítésére azonban a büdzsének nem voltak eszközei.” Kuncze szerint az önkormányzatokat

nem kényszerítette senki arra, hogy a Vektor Rt.-vel kössenek megállapodásokat.

Október 17-én a Magyar Hírlap által feltárt Vektor-szál eredményeként is az Állami Értékpapír- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) december végéig korlátozta a Vektor Bróker Rt. tevékenységét. A felügyelet az érintett hatóságoknak „jelzéssel élt”. Ugyanezen a napon megtartotta első ülését a Tocsik-ügy kivizsgálására alakult parlamenti bizottság. A Központi Bűnüldözési Igazgatóság közleményben jelentette be, hogy elrendelte a nyomozást. Az események ezek után az alábbiak szerint alakultak:

  • November 9-én a Magyar Hírlap már arról írt, hogy a Vektor Rt. sikerdíját megosztotta testvércégével, a Vektor Bróker Rt.-vel. A brókercég „saját” díjáról áfamentes számlát ad.
  • November 18.-án a Közbeszerzések Tanácsa 1 millió forintra megbírságolta a a XVI. kerület önkormányzatot, mert a közbeszerzési törvényt megsértve pályázat nélkül bízta meg a Vektor Rt.-t.
  • 1997. január elején, majd február elején az ÁPTF egy-egy hónappal meghosszabította a Vektor Bróker Rt. felfüggesztését. A Vektor Bróker Rt. pedig erre reagálva „üzletpolitikai indokok" alapján értékpapír-forgalmazási tevékenységüket megszüntették.
  • 1997. február 4-én a Fővárosi Bíróság adatai szerint már 124 önkormányzat indított pert az ÁPV Rt. ellen belterületi földjei ellenértékének megszerzése érdekében.
  • 1997. május: Az Állami Számvevőszék elkészítette jelentését az önkormányzatoknak az ÁPV Rt.-től járó vagyon átadási körülményeinek vizsgálatáról.
  • 1997. június 5.: A Fővárosi Bíróságon megkezdődik a XVI. kerületi önkormányzat Vektor-megbízási szerződésének megsemmisítésére irányuló per. A felperes Egyesület a XVI. Kerületért oldalán a Fővárosi Főügyészség is perbe lépett. Az alperesek: a szerződést kötő Vektor Rt. és az önkormányzat. Ennek a pernek a tárgyalásán derült ki, hogy az alkuról szóló szerződést először mindig a polgármesterek írták alá, amit az ÁPV Rt. „kegyesen” elfogad.

Tocsik sikerdíja tehát az önkormányzatok „önkéntes” lemondásaiból eredő megtakarítás 10 százaléka volt, amiről Suchman Tamás miniszter erről azt nyilatkozta, hogy

lehet, hogy nem szokványos, de nem törvénytelen.

Miközben a privatizációs szerződések körül tüsténkedő külföldi tanácsadó cégeknek kifizetett milliárdos tanácsadódíjak nem okoztak botrányt, Tocsik Márta sikerdíja kiverte a biztosítékot. A Tocsik-ügy mégsem az átlagkeresetből élő emberek számára brutális magas munkadíj miatt vált végül kormánybuktató skandalummá, hanem azért, mert csak az ő sikerdíjáról derült ki, hogy csaknem felét a kormányzó MSZP és SZDSZ nevében alvállalkozó cégek fiktív megbízási szerződésekkel megcsapolták.

Amikor kiderült, hogy a jogásznő az ÁPV-t képviseli az önkormányzatokkal folytatott alkutárgyalásokon, a jogásznő elérhetetlen volt a sajtó számára. Én is mindent megtettem azért, hogy a Magyar Hírlapnak szólaljon meg először.

A botrány tetőfoka az volt, hogy Tocsik Mártát október közepén egy éjjel hálóingben, pongyolában vitték el kihallgatásra a rendőrök. Mindenki a letartóztatására számított, ez azonban nem történt meg, mert a „pizsamás kihallgatáson” a jogásznő a szabadlábon való védekezés lehetőségéért részletes vallomást tett.

Később elsőként ismerhettem meg a jegyzőkönyvének tartalmát, hogy miként, azt borítsa örök homály. Tocsik Márta híressé vált „pizsamás kihallgatásán” tett tanúvallomását a jogásznő később gyógyszeres befolyásoltságra hivatkozva visszavont.

A jegyzőkönyvben rögzített vallomás szerint 1996. február elején Vitos Zoltán, az Arány Rt. vezérigazgatója irodájában kereste fel őt. Miután megtudta, hogy látogatásáról senki sem értesítette Tocsikot, telefonált, majd átadta a telefont a jogásznőnek. A telefonban az MSZP pártpénztárnokaként ismert Boldvai László mutatkozott be, és közölte, hogy az Arány Rt.-t kell alvállalkozóként megbíznia, amely tényleges munkát nem fog végezni. A szerződést márciusban kötötték meg, és Tocsik május 10-én 118, 3 millió forintot utalt át a cég számlájára. 

Budai György '96 májusában kereste meg Tocsikot, május 23-ára egy sörözőbe hívta találkozóra. Budai ekkor Boldvaival együtt érkezett, és „köztudottan befolyásos kapcsolataikra” hivatkozva a jogásznő sikerdíjának először 80 százalékára jelezték igényüket, majd 50 százalékban állapodtak meg.  Arra utasították a tanácsadót, hogy díjának 25-25 százalékát utalja át az általuk megnevezett cégek számlájára. Tocsik Márta augusztus 12-én át is utalt külön-külön 112 millió 276 ezer 700 forintot a Boldvai és Budai által megnevezett cégek – az Arány Rt., és az Utilitas Rt. - számlájára.

A híres jegyzőkönyv egy végtelenül romlott, korrupt ország közállapotait mutatta be akkor, 1996 őszen. De a későbbi időkhöz képest mégis ideális volt az a kor abból a szempontból, hogy a 355 millió forint gyanús sikerdíj miatt milyen lendületbe tudta hozni a sajtó a különböző független ellenőrző szervezeteket: a kormányzati ellenőrzési hivatalt, a nyomozóhatóságot, a pénzügyi felügyeletet, ügyészséget, az állami számvevőszéket, a parlamenti vizsgálóbizottság jogintézményét, a közbeszerzési hatóságot.

Még egy kerületi civil szervezet is fellépett az ügyben felperesként, és a pernyerése érdekében bekapcsolódott a perbe a felperesi oldalon a fővárosi főügyészség is, egy kiválóan felkészült ügyészt delegálva.

Erőteljesen következetes urak

De térjünk vissza a jogásznő 1996. október 15. éjjelén tett kihallgatására:  Tocsik első csomagja utáni sikerdíja egyharmadát tehát a szocialisták nevében vették el, majd a második csomag után járó díj ötven százalékára jelentették be igényüket a pártpénztárnokok, amelyet azután megfeleztek egymás között.

A beszélgetés végén mindketten felhívták a figyelmemet, hogy ezt a beszélgetést felejtsem el és tartsam a számat. Még azt is mondták, hogy ha nem így viselkedem, akkor ennek meglesznek a következményei. (...) A beszélgetés során közölték, hogy a kért összeget nem saját céljaikra, hanem pártjaik számára kérik, és ehhez még hozzáfűzték, hogy az ÁPV Rt. koalíciós vezetés alatt működik, így a kért párt is akar részesedni ennek a munkának az eredményéből. Ez a beszélgetés mintegy háromnegyed óráig tartott, mivel én ellenkeztem, kifogásokat emeltem, de a két úr „erőteljesen” következetes volt

– vallotta Tocsik Márta azon az októberi éjszakán, és ez megpecsételte későbbi életét.

A jegyzőkönyvben megnevezett urak és cégek nevei és a számlákra átutalt pontos összegek ismeretében hívtam fel később a jogásznőt, hogy erősítse meg információimat. Tocsik Márta előbb azt mondta, hogy nem tudja, miről beszélek, illetve, hogy gyógyszerek hatása alatt van, mert súlyos beteg, és kérte, hogy értsem meg a helyzetét. Akkor azt válaszoltam neki, mivel nem erősítette meg az információimat, nem fog cikk megjelenni a megismert vallomásáról. Ugyanakkor azt is hozzátettem, hogy tekintse életbiztosításnak, hogy tudjuk, mi áll abban a jegyzőkönyvben, és ha egyszer úgy dönt, hogy mégis elmondja a történetét, szívesen meghallgatom.

Egyébként a cikk – a lapszerkesztő tájékoztatása szerint – azért sem jelenhetett meg, mert nem volt a kihallgatási jegyzőkönyvből fénymásolatom, és a lajstromszámát sem jegyeztem meg. Csak akkor jelenhetett volna meg, ha Tocsik Márta nyilatkozattal erősíti meg a jegyzőkönyvben olvasottakat.

Néhány hónappal később Tocsik Márta maga jelentkezett, hogy kész elmondani a történetét. Dokumentumokkal igazolva előadta a saját verzióját az ügyéről. Ettől kezdve úgy írhattam a kilencvenes évek legnagyobb közfigyelemmel övezett botrányáról, hogy a jogásznő álláspontját is mindig tudtam ismertetni, sőt később a kihallgatási jegyzőkönyveket, a büntetőperes dokumentumokat is megkaphattam a munkámhoz. Egy alkalommal Tocsik Márta azt mondta nekem, hogy ő ezt a munkát a sikerdíj töredékéért is boldogan elvégezte volna, mert szép feladat volt. Mikor rákérdeztem, hogy mégis mennyiért, azt mondta 200 millióért, vagyis annyiért, amennyi a pártpénztárnokok által megjelölt cégeknek átadott összeg után körülbelül megmaradt neki. 

Egyébként – tőle tudtam meg – nem egyedül végezte a munkát. Amikor egyszer rákérdeztem erre, elárulta, hogy az Antall-kormány idején egy felelős beosztású, kiváló szakemberrel dolgozott együtt, ám az ellene folyó eljárás alatt mindvégig titokban tartotta azt, hogy ki volt a segítőtársa.

A korabeli sajtóban számos cikk jelent meg arról, hogy az irodájában nem voltak iratok, és hogy nem úgy nézett ki a hely, mint ahol komoly munka folyt. Később elmondta, hogy az üzleti titkokat, privatizációs szerződéseket is tartalmazó iratok tárolása céljából egy külön lakást bérelt. Az pedig az ÁPV-nél végzett belső vizsgálati eljárás eredményéből és a későbbi tárgyalásokon derült ki, hogy a jogásznő milyen alapos munkát végzett, milyen alacsony hibaszázalékkal dolgozott.

Amikor a tényfeltáró sajtó egyre nagyobb részletgazdasággal tárta fel a Tocsik-ügy hátterét, kiderült az is, hogy az ÁPV-nél megszokott volt a sikerdíjas megállapodás. Főleg híres külföldi tanácsadó cégek adták a tanácsaikat milliárdos nagyságrendű tanácsadói díjakért pl. a privatizációs pályázatok kiírása előtt.

Mivel az önkormányzati vagyonok kiadásában a vagyonkezelőt szorította az idő, hiszen a bírósági perekben egymás után születtek az ÁPV-t marasztaló ítéletek, amelyek az önkormányzatok teljes kártalanítását mondták ki, kamatos kamattal, a járulékos követeléseik jogosságának elismerésével. Ennek következményei pedig beláthatatlanok voltak az államra nézve. Vagyis a központi költségvetés érdekeinek szempontjából indokolt volt minél előbb nyélbe ütni ezeket a megállapodásokat.

Egyébiránt a Tocsik-ügy legfontosabb aspektusa máig feltáratlan maradt.

Perek sora indulhatott volna amiatt, mert az állami vagyonkezelő olyan cégeket is privatizált, amelyeknek a jogos többségi, vagy akár a kft.-k esetében résztulajdonosként elővásárlási joggal rendelkező kisebbségi tulajdonosok az önkormányzatok voltak. Rengeteg privatizációs szerződésről derülhetett volna ki, hogy törvénysértő módon jöttek létre, és ezek jó eséllyel támadhatók lehettek volna érvénytelenségre hivatkozva.

Ha a vagyonátadó bizottságok az Antall-kormány idején átadják a belterületi földjeik jogán az önkormányzatokat megillető tulajdoni hányadokat a később privatizációra kijelölt cégekből, akkor az önkormányzatok nagy része jó gazdaként eljárva, a tulajdonosi jogaikat gyakorolva komolyan beleszólhattak volna ezeknek a volt állami cégeknek a privatizációjába, akár munkahelymegőrzési, akár a vagyon megfelelő áron történő értékesítésének ellenőrzése, akár városfejlesztési célból.

A kft.-vé alakult társaságoknál a gazdasági törvény szerint elővásárlási jog illette meg résztulajdonosként az önkormányzatokat, amit sok privatizációs szerződésnél megérte volna érvényesíteni.

Summa summarum: Tocsik Márta áfával együtt 804 millió forint sikerdíjat kapott. Az MSZP közeli Arány Rt. csaknem 231 millióért, míg az SZDSZ közeli Utilitas Rt. 112 millióért nem végzett semmilyen munkát.  Az Utilitas Rt. számlájáról aztán hamar továbbutalták a pénzt az SZDSZ holdavarának cégeihez: 5 millió forint a Tonic Rt. számlájára került, a cég egyik tulajdonosa korábban Budai György volt. A Paint Invest Kft. is kapott 10 milliót. A cég ügyvezetője az SZDSZ-es Bernhardt Barnabás volt, a cég tulajdonosai között volt Somfai Zoltán, valamint Killik Jenő, az SZDSZ vezette zuglói önkormányzat képviselője. A Kárpát Holding Kft. számlájára 20 millió került. A legtöbb pénz – 64 millió – a Társadalmi Párbeszéd Alapítványnak jutott.

A Vektor szálon ezeknek az összegeknek a sokszorosa tűnt el, de a botrány mégis szinte csak Tocsik Márta sikerdíjára korlátozódott.

A botrányba belebukott Suchman Tamás miniszter, az ÁPV Rt. teljes vezérkara, a felügyelő bizottsággal együtt. A kormány többi érintett és felelős tagja: a kormányfő, az igazságügyi miniszter, a pénzügyminiszter és az önkormányzatokért felelős miniszter megúszta a számonkérést.

Tocsik Márta 2013-ban, 61 éves korában meghalt.

(A Tocsik-ügyben lefolytatott perekről Sereg András ír részletesen a Leporolt akták című cikksorozatának vasárnap megjelenő részében.)

(Borítókép:  Tocsik Márta a Fővárosi Bíróság tárgyalótermének előszobájában 1997. november 27-én. Fotó:  Rózsahegyi Tibor / MTI)