Új elnöke van a Magyar Vöröskeresztnek

2021.09.20. 15:10

Új tisztségviselőket választottak a Magyar Vöröskereszt vezetőségébe a segélyszervezet múlt hétvégén tartott kongresszusán – adta hírül az MTI. Az új elnök Fodor Antalné lett.

A Vöröskereszt a pénteken és szombaton, Esztergomban tartott XV. kongresszuson elnöknek Fodor Antalné Pest megyei küldöttet választotta. Az alelnöki pozíciókat Fábián Károly és Breitenbach Géza országos vezetőségi tagok tölti be.

Fodor Antalné 1972 óta tagja a Magyar Vöröskeresztnek, 2008-ban a Pest megyei szervezet vezetőségi tagjának, majd 2012-ben megyei elnöknek, 2016-ban országos alelnöknek választották, ezáltal több megyére is rálátva és támogatva végez aktív mozgalmi munkát – fogalmaztak.

A kongresszuson az elnökség értékelte az elmúlt öt év tapasztalatait és eredményeit. Az eddigi elnök, Göndöcs Zsigmond, aki 2012 óta vezette a szervezetet, a Magyar Vöröskereszt koronavírus-járvány alatt végzett tevékenységét emelte ki. A kongresszus második napján egyebek mellett ismertették a Vöröskereszt és Vörösfélhold Nemzeti Társaságok Szövetségének következő tíz évre szóló stratégiáját.