Rengetegen inkább szívni akarják a kenderteát, amelyet visszahívott a Nébih

2021.09.21. 20:40

Hétfőn írtunk arról, hogy a Felinabio kendertea nevű terméket visszahívták amiatt, hogy túl sok volt benne a THC. Kedden a tea forgalmazója az Indexhez is eljuttatott egy közleményt , amely szerint a termék a visszahívás miatt „rendkívül népszerűvé vált”, de a vevők nem éppen teaként akarják azt elfogyasztani.

A cég arra kérte a vásárlókat, hogy a terméket

 kizárólag rendeltetésszerűen, teaként fogyasszák!

Kifejetették: a visszahívásról szóló cikkek megjelenése óta „tömegével rendelnek az említett kenderteából”, de tudomásukra jutott, hogy a fogyasztók egy része „a kenderleveleket nem vízbe áztatva, hanem a terméket magában, vagy dohánnyal keverve cigarettapapírba tekerve, majd elszívva szeretné felhasználni”.

„A termék felhasználásának ezen módja semmiképp sem javasolt, így nyomatékosan kérjük a fogyasztókat, hogy kizárólag az utasításoknak megfelelően használják a megvásárolt kenderteákat, melyek a következők: 1-2 teáskanálnyit öntsünk fel forró vízzel, majd fogyasztás előtt hagyjuk állni körülbelül 6 percig” – írták, hozzátéve, a még forgalomban lévő kenderteáik THC-tartalma a megengedett 0,2%-os határértéken belül mozog, a visszahívott tea pedig már 2021. eleje óta nem elérhető.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) korábban arra kérte a vásárlókat, hogy a visszahívott terméket egyáltalán ne használják fel.