Mellkeresztet kapott a pap, aki újraélesztett egy sírásót

2021.09.22. 18:53 Módosítva: 2021.09.22. 18:53

A Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye megyéspüspökétől, Ábel püspök atyától kapott ezüst papi mellkeresztet Bárány Péter piricsei parókus atya, aki újraélesztett egy hatvan év körüli sírásót egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei temetésen.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, a sírásó a temetés közben esett össze. Az egybegyűltek telefonon kértek segítséget a mentőktől. A pap a mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálta a beteget, és megállapította, hogy nem lélegzik. Ezután azonnal megkezdte az újraélesztést, amit aztán a perceken belül kiérkező mentők folytattak.

Az esetre az atya az egyházmegye honlapján közzétett cikkben így emlékezett:

Egy-két bordáját szerintem eltörtem, de úgy voltam vele, hogy ne egy egészséges csontozatú embert temessünk el, inkább egy repedt bordájú ember maradjon közöttük élve.

A parókus elmondta, hogy még aznap szent liturgiát tartottak a férfi gyógyulásáért. Az átéltekről a pap úgy fogalmazott: Isten eszközének lenni nem újdonság a vallásos ember számára.

A legnagyobb baj, ha az ember nem csinál semmit. Utána már ráérünk gondolkodni azon, mi lett volna másképpen egy másik helyzetben, de a bizonytalanság és a kétségbeesés komoly károkat tud okozni

− fogalmazott Bárány Péter atya.