Gyurcsány Ferencet az őszödi beszéddel fogadták Szolnokon

2021.09.23. 22:11

Utcafórumot tartott csütörtökön Gyurcsány Ferenc Szolnokon, amit azzal zavartak meg, hogy kihangosítva lejátszották az őszödi  beszédet. A Magyar Narancs helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy a beszédet a tér egyik épületéből, a volt Pelikán Szálló teraszáról sugározták.

A fórumot az incidens miatt félbeszakították. A több száz érdeklődő egy közeli helyszínre ment át, és ott folytatták a kampányrendezvényt.

A helyszínt biztosító rendőrök később előállították a rendezvényt megzavaró férfit, ellene szabálysértési eljárás indulhat.

Miskolczi László, a DK választókerületi elnöke azt mondta: egy olyan Fidelitas-tagról van szó, aki egyszer már Dobrev Klára utcafórumát is megzavarta, amikor bemutatta a szolnoki ellenzék egyik jelöltjét, Sziráki Pált.

Gyurcsány Ferenc a mostani fórumon többek között azt mondta, hogy szerinte 500 ezren fognak szavazni az előválasztáson. Megismételte azt a véleményét is, hogy Dobrev Klára lesz a győztes miniszterelnök-jelölt.