Keményen nekiment az ózdi alpolgármesternek a Mazsihisz

2021.09.23. 10:46 Módosítva: 2021.09.23. 10:50

Látogatásra hívta a Mazsihisz a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyre Farkas Péter Barnabást, Ózd jobbikos alpolgármesterét. A szervezet egyúttal arra kéri a politikust: adjon egyértelmű nyilatkozatot a médiának és a magyar zsidó közösségnek arról, hogy nem számít a szélsőséges eszméket vallók támogatására – derült ki a Mazsihisz szerkesztőségünknek eljuttatott közleményéből. 

A Mazsihisz leszögezi: következetesen elítél minden szélsőséges, antiszemita, vagy bármilyen kisebbség ellen irányuló uszítást, és hisznek abban, hogy

nincs helye a magyar politikai életben, médiában és közhivatalban olyan közéleti személyiségnek, aki verbálisan vagy tevőlegesen így tesz. 

A Mazsihisz felszólította a politikai pártok képviselőit, hogy tartsák távol magukat az olyan politikusoktól, akik szélsőséges és uszító kijelentésekkel vagy cselekedetekkel a magyar közéletet szennyezik – zárul a közlemény. 

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, egy karlendítéses felvétel kerül elő Farkas Péter Barnabásról. Az ATV értesülése szerint Farkas még 2018-ban vett részt egy látogatáson Ózd lengyel testvérvárosában, Chorzówban. Erről számos kép is készült, amelyek megtalálhatók Ózd honlapján, ezek között pedig

olyan fotó is van, amelyen a politikus öltözéke gyakorlatilag megegyezik a karlendítős fotón látottal.

Farkas válaszában később azt írta, hogy az ominózus fotón látható karlendítéssel nem a náci Harmadik Birodalmat idéző üdvözlésre utal, hanem csak integet a zsidóellenes feliratok előtt állva.