Vádemelés az ellentüntető ellen, aki gázpisztolyt vett elő Dobrev Klára kampányeseményén

2021.09.23. 10:25 Módosítva: 2021.09.23. 10:33

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azokkal a személyekkel szemben, akik 2021 nyarán erőszakos viselkedésükkel riadalmat és megbotránkozást keltettek egy Eger belvárosában tartott kampányrendezvényen – olvasható az ügyészség honlapján. 

A közlemény szerint az egyik politikai párt még 2021. június 4-én tartott kampányrendezvényt Egerben, ahol a szimpatizánsok mellett a párt eszmeisége ellen demonstráló és így a rendezvény lebonyolítását megzavarni kívánó több másik személy – köztük a másodrendű vádlott – is megjelent. 

A párt szimpatizánsai közül többen megpróbálták távozásra bírni a zavargókat, de nem jártak sikerrel. Ezután az elsőrendű vádlott belerúgott a – demonstrálók által a rendezvény megzavarásának érdekében a helyszínre vitt és nagy hangerővel működtetett – hangfalba, amely nekiütődött az egyikük lábának, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva ezzel. 

Előkerült egy gázpisztoly

Ezután a másodrendű vádlott kilépett társai mellől, majd meglökte az elsőrendű vádlottat, a két férfi pedig kölcsönösen taszigálni kezdte egymást. A dulakodás után a másodrendű vádlott egy hirtelen mozdulat után elővette gázpisztolyát, és kezét az elsütőbillentyűn tartva a másik vádlott felé tartotta azt. Az incidensnek végül a járókelők és a fotósok megjelenése vetett véget.

A most benyújtott vádiratban az elsőrendű vádlottat gyűlésen elkövetett garázdaság bűntettével és könnyű testi sértés vétségével, míg a másik elkövetőt fegyveresen, gyűlésen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. Mindkét vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. 

A DK jelöltjének rendezvényén volt balhé

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjének egyik nyári, egri fórumán rántottak gázpisztolyt. A fegyvert rántó férfi azzal indokolta tettét, hogy valaki belerúgott a hangfalba, amelyen Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét játszották le.