A Greenpeace-nek nem tetszik a vadászati kiállítás, Kovács Zoltán elvtársazni kezdett

2021.09.24. 20:05

Hiába hívtuk a Greenpeace-t az Egy a Természettel 2021 - One With Nature 2021 Vadászati és Természeti Világkiállításra, nem jöttek – közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, egyben a kiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos a Facebookon.

Eljöhettek volna és elmondhatták volna, hogy ők mit gondolnak a világról. Ehelyett egy meglehetősen gyenge molinós akcióval és egy közlemény megfogalmazásával igyekeznek médiahajhász módon megkeresni kenyerüket

 – méltatlankodott a kormánypárti politikus.

A környezetvédő szervezet aktivistái ugyanis inkább kifeszítettek egy jókora „Vadászati Kiállítás: Lőttek a természetvédelemnek!” feliratú molinót a kiállítás egyik plakátja elé a budapesti Hungária körút és Jurisich Miklós utca sarkán. 

A Greenpeace szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleménye úgy fogalmaz, hogy az aktivisták szerint „az Egy a természettel – Vadászati és Természeti Világkiállítás névre keresztelt rendezvény abszurd szimbóluma annak, hogy mi zajlik ebben az országban természetvédelem címén.”

Kovács Zoltán igencsak nehezményezte az akciót, szerinte a Greenpeace-nek „ennyit jelent a természetvédelem.” Állítása szerint „azok a vadőrök, azok a vadászok, akik nap, mint nap kint vannak a természetben, naponta többet tesznek a vadvédelemért, mint a Greenpeace egy évben.”

Az államtitkár végezetül greenpeace-es „elvtársakat” és baloldali propagandát emlegetett azzal kapcsolatban, hogy állítólag 70 milliárdot költenének a kormány által világkiállításnak nevezett, de az illetékes nemzetközi szervezet, a Bureau International des Expositions (BIE) által nem elismert kiállításra. Az expó ezzel szemben „csupán” 17 milliárd forintba került. 

A környezetvédő szervezet közleménye szerint a kormány természetvédelemnek álcáz egy olyan vadászati kiállítást, amelyet még a vadászati szakma egy része sem támogat. Hozzáteszik, hogy 2011 óta nincs az országnak környezetvédelmi minisztériuma, a természetvédelemmel kapcsolatos teendőket pedig alárendelték egy olyan Agrárminisztériumnak, amely állításuk szerint rendre figyelmen kívül hagyja a természetvédelem érdekeit.

A vadászati világkiállításra 17 milliárd forintnyi közpénzünket költötte el a kormány – ennyi legalábbis a hivatalosan kommunikált legutolsó összeg. Ez több mint 2,5-szer annyi, mint amennyit idén a kormány az összes nemzeti parkunk fenntartására ad. Ennél abszurdabb szimbóluma nincs is annak, hogy mi zajlik ebben az országban természetvédelem címén

 – fogalmazott Rodics Katalin, a Greenpeace természetvédelmi szakértője. 

A szervezet közleménye megjegyzi, hogy a Greenpeace nincs a szabályozott vadászat ellen, ám azt gondolják, hogy a klíma- és ökológiai válság idején valódi tettekre és nem „természetvédelemnek álcázott, milliárdokba kerülő vadászati kiállításra” van szükség.